A magyar gazdaság fejlődése továbbra is erősen függ a világban végbemenő folyamatoktól. Mivel a kivitel értéke a GDP 80 százaléka, csak akkor lehet érdemi növekedésre számítani, ha a világban is dinamikus folyamatok indulnak meg. Ez megkezdődött. Ebből a szempontból pozitív, hogy az úgynevezett BRIC-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína) még a válság idején is és azóta is gyors bővülésre képesek. Magyarországnak van módja kihasználni ezeket a piaci lehetőségeket. Számunkra a külföldi piac döntően az EU.

Az uniónak sok gondja van, nehezen birkózik meg azzal az ellentmondással, hogy nem föderáció, a gazdaságpolitikát illetően nincs közös döntéshozatal, 27 nemzeti kormánynak kell önálló, de összehangolt döntéseket hoznia. A válság legnehezebb napjaiban (2008 őszén és 2009 tavaszán) ez még csak-csak ment, de azóta viszszatért a „szokásos” európai tötyörészés. A görög krízis európai kezelése rémisztő! Az EU-nak nincs stratégiája arra, mit kezdjen egy nehéz pénzügyi helyzetbe került eurózónataggal és hónapok óta nem tesz a piacokra ható lépést.

Sok a szöveg, kevés a cselekvés! Magyar szempontból a leglényegesebb változás, hogy az EU többsebességessé válik. Az eurózóna országai vezérlik a döntéshozatalt. Minden lényeges uniós döntés előtt az eurót használó országok pénzügyminiszterei (az EUROGROUP) összeülnek, kialakítják álláspontjukat, s nagyjából ez lesz az EU végleges határozata is! Egységes piachoz, egységes valutához valamilyen szinten egységes gazdaságpolitika is kell.

Alapvető érdekünk, hogy benne legyünk ebben a döntéshozatali körben. Ehhez nem kell mást csinálni, mint az elkövetkező években is fenntartani, kissé tovább javítani a gazdaság makroegyensúlyát, elkezdeni csökkenteni már 2010-ben, de legkésőbb 2011-ben az államadósság rátáját. Nálunk egyfelől attól lesz növekedés, hogy fegyelmezett költségvetési gazdálkodást folytatunk, kihasználjuk az unió, az egységes belső piac összes előnyét az euró minél gyorsabb bevezetésével, a tudás- és szolgáltatásgazdaságban való részvétellel, és egyenlő támogatási feltételeket követelünk minden ágazat, így a mezőgazdaság számára. Magyarországnak most lehetősége van első osztályú EU-taggá válnia 2014-re az euró bevezetésével. Ezt nagy hiba lenne kihagyni. Van élet a turistaosztályon is, de…

Pár nappal ezelőtt egy taxis magyarázta nekem, hogy Magyarország fő baja az, hogy amit az egyik erő állít, azt a másik azonnal, megfontolás nélkül szétlövi. Sokaktól hallani ilyen véleményt. Elképesztő, hogy a társadalmi együttműködésre, egymás elfogadására való képtelenségben ilyen mélyre tudtunk süllyedni! De ha az átlagemberek közül is már igen sokan látják ugyanezt, akkor mi az akadálya annak, hogy a politikai erők épeszű politikai versennyé szelídítsék a verekedésszintű értelmetlen és sehova nem vezető csatákat. Nyilván nem a választási kampány erre a legjobb időpont, de néhány hét múlva az országnak párbeszédre, az ellenségeskedés beszüntetésére lesz szüksége.

A meccs után abba kell hagyni a rugdosódást! Sőt, halk vagy hangos egyetértés kellene néhány nemzeti ügyben. Például az euró minél gyorsabb bevezetésében, az oktatás és az önkormányzati rendszer korszerűsítésében, a roma népesség gondjainak hosszú távú megoldásában. Bármilyen furcsa, egy nyugodtabb, nyitottabb, együttműködőbb társadalom a jövő gazdasági növekedésének legfontosabb társadalmi előfeltétele. Ha az új kormányzó erő nem lesz militáns, talán (baloldali) ellenzéke is csak épeszűen lesz kritikus, s nem fogja az észszerű változtatások ellen fellázítani a népet (mint tette a jelenlegi ellenzéke).

Magyarországon a foglalkoztatás az egyik legalacsonyabb az EU-ban. Ezért önmagában szépen hangzik egymillió munkahely megteremtésének igénye. Csak értelmetlen és félrevezető. Először is egy európai piacgazdaságban nem az állam csinálja a munkahelyeket, hanem a vállalkozások. Az államnak valóban segítenie kell új munkahelyek létrejöttét, de ezt leginkább azzal tudja megtenni, ha folytatja a foglalkoztatást terhelő adók csökkentését. Ehhez persze vagy más adókat kell emelni (zöldadó, ingatlanadó) vagy a kiadásokat kell mérsékelni. Azt remélni, hogy az adócsökkentés azonnal többletfoglalkoztatást okoz és behozza a szükséges bevételt, illúzió.

Másodszor, Magyarországon nagyon alacsony a foglalkoztatás a fiatalok és a szülőképes korú nők körében, az alacsony képzettségűeknél és az 55 évnél idősebbeknél. Valójában ezeket a rétegproblémákat kell kezelni. Legális munkára ösztönző szabályozást kell érvényesíteni, például a nyugdíjrendszeren keresztül, ami befolyásolja mind a fiatalok, mind a szülőképes nők, mind az idősek foglalkoztatását. Ellentétes az egyén és a társadalom érdekeivel, ha a nők szülés után sok-sok évre kiesnek a legális foglalkoztatásból. Rászoknak a szürkére és ott is maradnak!Meg kell oldani, hogy az általános iskola ne termelje újra a foglalkoztathatatlan, funkcionálisan analfabéta gyerekek tízezreit.

Ehhez egy egyenes államnak az egyenes polgárok számára meg kell őszintén mondania, hogy iskolabusszal el kell vinni a gyerekeket máshova, felkészült tanárokhoz, olyan korszerű iskolába, ahol láthatnak más életet, más példát, más perspektívát, mint ahonnan a busz elindult. Apósomat 70 évvel ezelőtt a faluból saját tanító édesapja elküldte Szegedre internátusba, mi meg még mindig vitatkozunk ezen!? És persze sokkal magasabb teljesítményt nyújtó felsőoktatásra van szükség.

Attól is jobb esély lesz a gazdasági fejlődésre, ha a lakosság egészségügyi állapota javul. Nem attól fog javulni, ha 170, többségében elavult kórházra többet költünk, hanem ha kevesebb (fele, harmadannyi), de elérhetőbb, sokkal korszerűbb kórház valóban 24 órán át mindennap XXI. századi szolgáltatást nyújt. Lehet, hogy több orvos kell, több szakszemélyzet, de biztos, hogy tisztább egészségügy kell – és itt nem a mellékhelyiségekre, hanem a működés átláthatóságára gondolok. Az sem baj, ha az egészségügyi szakemberek külföldre mennek dolgozni. Miért, a mérnökök, a közgazdászok, a vállalkozók nem mennek külföldre? Nagyon jó, ha az egészségügyben dolgozók is látják, máshol sincs kolbászból a kerítés. Magyarországon sok olyan ember van, aki teljesen vagy részlegesen munkanélküli, tengődik, csapódik ide-oda, hajléktalan.

Az önkormányzatok fontos feladata lehetne, hogy közmunkákat szervezzenek nekik az adott falu, város, kistérség közösségi céljaira. Takaríthatnák az utcákat, a tereket, virágot ültethetnének, csinosíthatnák a környezetet, tüzelőt gyűjthetnének a szegényeknek vagy időseknek, termeszthetnének helyi zöldségeket és gyümölcsöket, nyújthatnának egyszerű szolgáltatásokat stb. Alulról szerveződő helyi kezdeményezésekre lenne szükség. Ez nem elsősorban GDP-t termel, hanem értelmes munkát ad olyan embereknek, akik erre képesek, de nem találnak ilyet, s a családnak ismét lesz dolgozó tagja, ami még nagyobb pozitívum.

Magyarország talán világelső az egy főre eső vállalkozások számában. 2009 végén közel 1 millió 600 ezer vállalkozás működött, 32 ezerrel több, mint egy évvel korábban. (A magyar sajtó persze a szörnyű tempóban emelkedő csődökről és felszámolásokról szónokol, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy még mindig kb. kétszer anynyi cég alakul, mint amennyi eltűnik.) Az 1 millió komolytalan vállalkozás országa vagyunk, olyanoké, amelyek soha nem lesznek piacképesek, csak adóeltüntetésre jók. Így nem lehet valódi programokat beindítani a kis- és középvállalkozások fejlesztésére. Ebben az 1 millió komolytalan vállalkozásban az esetek többségében egyetlen főállású alkalmazott sincs.

Pedig ők valójábanközgazdasági értelemben alkalmazottak, saját maguk alkalmazottai. Akkor tennénk jót nekik, ha visszaterelnénk őket valós állásokba. Ez persze nagyon nehéz, sok év kell hozzá. Mert például mi lesz az ő nyugdíjukkal? Többségük egyáltalán nem fizetett nyugdíjjárulékot magának, vagy olyan keveset, amiből érdemi öregkori ellátás nem jön ki. Egy egyenes állam az egyenes polgárainak meg mondja: ez így nem mehet tovább. A sok komolytalan vállalkozás fokozatosmegszüntetésével lehet valóban növelni a foglalkoztatást és visszaszorítani a szürke gazdaságot, szélesíteni (egy kicsit) az adóbázist.

A gazdaságban vannak szűk keresztmetszetek. Ilyen például a rendkívül lassú EU pályázati döntéshozatal, a még annál is lassúbb befogadás majd kifizetés. Ha ebben lehetne lépni, az érdemben gyorsítaná a növekedést. Minden kormány, amely csökkenti az üzleti szféra adminisztrációs kötelezettségét, nagyon jót tesz a gazdaságnak. A bürokratikus előírások írtásával, webes ügyintézéssel nagyon sokat lehet tenni. Az adórendszer átalakítása, egyszerűsítése, a foglalkoztatás terheinek csökkentése és uram bocsá’, esetleg a zöld- és ingatlanadó növelése szintén pozitív hatású lenne. De ezek nem gyorsan végrehajtható változtatások!

És a termelés smafu? A termelés egyfelől nem a kormányzat dolga. Másfelől a modern globális világban a hagyományos iparágak leértékelődnek a szolgáltatások pedig fel. Persze kell modern feldolgozóipar, mezőgazdaság, építőipar stb. De: a tömegtermelés fokozatosan bár, de elkerülhetetlenül átkerül a fejlődő világba. Ha egy ország tud gyártani 1 milliárd nadrágot, akkor tud 3 milliárdot is, s ez valószínűleg hatékonyabb lesz,mint hami gyártunk 2milliót. Ilyen egyszerű. A fejlett országok a magas bérszínvonalukkal csak a termékfejlesztésben, a fogyasztói igények kiszolgálásában vagy kialakításában (a divatdiktálásban), a különleges igényeket kielégítő egyedi, kis sorozatú, drága termelésben maradnak versenyképesek.

Felértékelődnek az egészséggel kapcsolatos termékek és szolgáltatások, a környezet-, klíma- és vízvédelmi tevékenységek, az energiamegtakarítással és az energiabiztonsággal kapcsolatos szolgáltatások. A modern világban a kommunikáció és a média, a sport, a digitális tartalmak és a pénzügyi termékek sokkal nagyobb értéket képviselnek, mint egy televízió, vagy akár egy autó. Egy angol focicsapat többet ér, mint Magyarország egyévnyi GDP-je! A rendszerek: a „zöld”-fejlődéssel, a bio életmóddal, a városi közösségekkel és kultúrákkal, a társadalmi csoportok többszintű együttélésével kapcsolatos struktúrák képezik a modern társadalom és gazdaság fő szövetét. Tudásklaszterek, jól szabályozottan és mégis rugalmasan működő szolgáltató közigazgatás, jólétet „gyártó” ágazatok, gyakran csak virtuálisan létező termékek képezik a modern szolgáltatóipart. Erre rá tudunk csatlakozni! Az államnak ezeket kell segítenie.

Egy ilyen szerves fejlődés valóban hozhat komoly, hosszú távon elégedettséget adó növekedést. Magyarország elmúlt évtizede nem sikertörténet. 2000–2006 között a fejlődés üteme még jó volt, de olyan súlyos költségvetési deficitet, gyorsan növekvő állami és külföldi adósságot halmoztunk fel, ami utána évekre megakasztotta a fejlődést. 2006–2008 között egy alapvetően helyes irányú egyensúlyi kiigazítás kezdődött, ami azonban a szükséges szerkezeti változásoknak csak a töredékét tudta véghezvinni kormányzási hibából és az ellenzék szélsőségesen populista ellenállása miatt.

A felelősség – ha nem is azonos, de – közös. 2008-2010 között már a világválság okozta a gazdaság visszazuhanását, de a válság elsöprő ereje kikényszerítette a korábban megkezdett, de félbeszakadt reformok, strukturális átalakítások egy részének folytatását. Így 2000–2010 között a magyar GDP kb. 21 százalékkal nőtt, lényegesen többel, mint az EU régi tagállamaiban, de lényegesen kevésbé, mint a környező, versenytárs, velünk együtt csatlakozott országokban. Az EU átlagához közelítettünk, de sokkal lassabban mint a környező országok. A 2006-2010 közötti átalakítások kedvező kiindulópontot jelentenek a következő évekre. (Súlyos gond, hogy az emberek többsége pont fordítva éli meg ezt az évtizedet: 2000–2006-ot inkább sikernek, 2006–2010-et pedig totális kudarcnak tartja. Ez a magyar politikai elit súlyos felelőssége!) Most fegyelmezett és reformista költségvetési magatartással, a társadalmi párbeszéd, a tolerancia és az együttműködés fejlesztésével jobb helyzetbe kerülhetünk, mint a versenytársaink. Rajtunk áll!

A szerző a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke