Kampányolnak ugyan, de a több ezer milliárdos kérdésre – Miként enyhíthető a feszültség a gyógyító technológiák fejlődése, a betegek elvárásai, valamint a közkassza csökkenő teherbírása között? – egyikük sem ad választ. Ahogy arra sem, hogy mit kezdene a társadalom elöregedésének következményeivel. Pedig évről évre újabb és drágább gyógymódokkal, orvosságokkal bővül az igényelhető szolgáltatások palettája, s ezeket egyre hosszabb ideig is kell nyújtani az embereknek, miközben a járulékfizetésből nem lehet növekvő fedezetre számítani.

Az MSZP a megoldásról vagy kínosan hallgat, vagy éppen gyanúsan magabiztosan beszél a „tutiról” – mintha nem lett volna nyolc év megvalósítani. A Jobbik szerint az állam minden bajt meg tud gyógyítani – de ezt a rendszerváltás előtt már kipróbáltuk. A Fidesz lényegében csak egy vezetőt kínál az országnak, azzal, hogy a többit bízzuk rá. Az MDF az egyetlen, amely kellemetlent is mond: öngondoskodást, a szolgáltatások árához nagyobb hozzájárulást kér a választóktól, de hogy pontosan milyen szolgáltatásért, az náluk is ködben marad. Az LMP „újrakötné a társadalmi szerződést”, meghatározva mi tartozik a szolgáltatások garantált minimális csomagjába – szép feladat, a rendszerváltás óta egyetlen kormány sem mert ebbe belefogni.

Ennyi a kínálat. A tapasztalt választónak mindez valójában azt üzeni: törődj magaddal, mert ha leesnél a lábadról, mi, pártok, továbbra sem tudunk gondoskodni rólad! Persze ígérnek: orvosnak, nővérnek magasabb bért, betegnek olcsóbb gyógyszert, pirulagyártóknak nagyobb profitot, intézményvezetőknek még nagyobb kórházakat. Hihetnénk: úgy lesz! Miért is ne? Ha nem lenne gyanús, hogy ígérnek, cserébe viszont nem kérnek semmit. Nem mondják: menj futni, ne edd meg a hatodik tortát, ne bombázd szét a májad a boldogságot, a soványságot vagy csak jobb közérzetet ígérő pirulákkal! Egy szóval sem biztatnak: maradj mindenáron egészséges. (Mert nincs más jó megoldás.)

De azt sem említetik, hogy vegyél kisebb autót, érd be az olcsóbbal, mert akkor talán marad valamicske tartalék, ha mégis orvosra szorulsz. Mert az a pénz, ami majd akkor jut rád a közösből, kevés lesz. Biztosan és már régen nem annyi, amennyire szükség lenne ahhoz, hogy még azelőtt visszanyerd az egészséged, mielőtt emiatt kirúgnak a munkahelyedről. A könnyű ígéretek sora azért is gyanús, mert aki az elmúlt húsz évet is ebben az országban töltötte, már tudja: a piacgazdaságban az egészség elvesztése a legnagyobb luxus.

Visszaszerzésének árát aranyban mérik, és a gyógyítás során is óriási a veszély, hogy a procedúra még súlyosabb betegséget szül. Az államnak már rég nincs se pénze, se egyéb eszköze, hogy betegség, baj esetén mindezektől megóvja polgárait.

Ezt tudják a választáson rajthoz állók is. De hallgatnak róla.