Elővettem a Sorsdöntések című, a kitűnő történész, Gerő András által szerkesztett kötetet, amelyben három, valóban sorsdöntő okmány teljes szövege olvasható: a kiegyezés, a trianoni béke, a párizsi béke.

A hivatkozás mindig a párizsi békeszerződés poltikai rendezésének fejezete I. címének 4. cikkére történik. Ennek szövege a következő: „Magyarország, amely a Fegyverszüneti Egyezmény értelmében intézkedett magyar területen minden fasiszta jellegű politikai, katonai avagy félkatonai színezetű szervezetnek feloszlatása iránt, amely az Egyesült Nemzetekkel szemben ellenséges propagandát, ideértve a revizionista propagandát, fejt ki, a jövőben nem engedi meg olyan fajta szervezeteknek fennállását és működését, amelyeknek célja az, hogy megfossza a népet demokratikus jogaitól.”

Fenti szöveg egyértelmű mindaddig, amíg el nem olvassák az értelmezésnek tág teret adó 2. cikket, amelynek 1. pontja a következőket tartalmazza: „Magyarország minden szükséges intézkedést megtesz aziránt, hogy a magyar fennhatóság alá tartozó minden személynek biztosítsa faji, nemi, nyelvi vagy vallási különbség nélkül az emberi jogok és az alapvető szabadságok élvezetét, ideértve a véleménynyilvánítás, a sajtó és közzététel, a vallásgyakorlat, a politikai véleménynyilvánítás és nyilvános gyülekezés szabadságát.”

Előállt tehát az a helyzet, amelyben az egyik oldal ugyanannak a törvénynek az egyik, a másik oldal egy másik szabályára hivatkozik. Tévedések elkerülése végett: a békeszerződés be van iktatva a magyar törvénytárba, hatályos jogszabály.

A két törvényhely – mindegy, hogy valóságosnak vagy csak látszólagosnak minősíttetik – közötti ellentét mindenképpen hiteles értelmezést igényel, amivel az államhatalom legfőbb szervének, az Országgyűlésnek kell foglalkoznia.

Javaslom, hogy az új Országgyűlés tűzze mielőbb napirendre az idézett szövegek kötelező értelmezésének a kérdését.