A II. Vatikáni zsinat tanítása című kötet előszava ezekkel a mondatokkal kezdődik: „A II. Vatikáni zsinat utáni időszakban vagyunk. Tíz év állt rendelkezésre ahhoz, hogy a zsinat célkitűzéseit, munkáját, határozatait és rendelkezéseit alaposan áttekintsük, ezek mondanivalóját és az életre való kihatásait megvizsgáljuk és az utókor számára értékük szerint rangsoroljuk. E munka nálunk csak részben történt meg.

Ezért kezdettől fogva sürgető feladatot láttunk abban, hogy a zsinat által teremtett új szellemi horizontot áttekintve a hívek és a papság számára a még rejtett kincseket felszínre hozzuk. Már régóta hangoztatott kívánságnak igyekszünk eleget tenni azzal, hogy a zsinati dokumentumokat új, egybegyűjtött kiadásban jelentettük meg, és azokat bővebb magyarázatokkal, kommentárokkal láttuk el.”

Az előszót Cserháti József pécsi püspök és Fábián Árpád szombathelyi püspök jegyezte Pécsett, 1975 vízkereszt ünnepén. A kötet, amelyet levettem a polcomról, a harmadik kiadás, 1986-ban jelent meg a Szent István Társulat gondozásában.

Kérdésem, hogy ki a valódi alanya és mi a valódi tárgya az interjúból fent idézett mondatnak: „remélte, hogy tudatlanságban tartva sajátjait, megőrizheti az illúzióját annak, ami már réges-régen sehol sincs…”.

Csepregi András evangélikus lelkész, az Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetője