A MAB tagjait a törvényben meghatározott szervezetek delegálják, a testület elnökeként nem tisztem minősíteni a döntéseiket. Tisztem viszont megvédeni „egyetlen mérnök képesítésű tagját”, a (mérnöki) kamarák delegáltját (!), a Műegyetem tanszékvezetőjét, aki egy építészeti stúdiót is vezet. Azaz munkáltatói gyakorlata és szemlélete is van, ami komoly érték.

Egyébiránt igaz, hogy a humán tudományok nagyobb arányban vannak képviselve a testületben, mint a reálok, de azért nemcsak informatikus és kémikus, hanem matematikus, biofizikus, orvos és agrárszakember is van a testületben. Michelberger mérnök-akadémikus pedig a MAB háromtagú felülvizsgálati bizottságának a tagja. Ez a független grémium adja ki a MAB „másodfokú” szakértői véleményét, s ebben ezek szerint jó a műszaki tudományok képviseletének aránya. Erősítendő a műszaki és munkaadói szemléletet, javaslatomra a MAB állandó meghívottja lesz a Richter Gedeon Rt. vegyészmérnök végzettségű kutatási igazgatóhelyettese, akinek szava immár évek óta gyakran többet ér a MAB-ban, mint egyetlen szavazata.

De ami talán a legfontosabb: a szakmai kérdések meghatározóan nem a 19 tagú, szakmailag sokszínű testületben, hanem a szakmailag homogén tudományterületi bizottságokban dőlnek el. A nyolc ilyen szakbizottság egyikében, a műszaki tudományiban van sokféle mérnök, anyagtudós és több informatikus, csupa kiváló szakember. Bizton állítom, nem a MAB-on múlik a magyar műszaki és természettudományos képzés helyzete. A minősége viszont nem kis mértékben igen, de nyugodt lehet mindenki: a műszaki szakbizottság (is) igényes és következetesen minőségpárti lesz a beadványok elbírálásában.

A képzés minősége elsősorban mégis csak az intézményeken múlik, s ennek jót tett volna, ha az utóbbi évek több tízmilliárdos felsőoktatási fejlesztéseinek sokkal nagyobb hányadát fordítják a műszaki és természettudományos szakemberképzés feltételeinek javítására.

A MAB összetétele többé-kevésbé megfelel a felsőfokú képzés mai szakmai létszámarányainak, s azt olvasom ki cikkéből, hogy Szentgyörgyi Zsuzsa szemében is ez a kedvezőtlen arány jelenti az igazi gondot. Ez viszont a magyar társadalom vagy legalábbis a mai közvélemény részben szükségszerű leképeződése, s csak kisebb mértékben a felsőoktatás tévedése. A különféle humán (soft science) szakok iránt évek óta sokkal nagyobb a jelentkezők érdeklődése, mint a műszaki és természettudományi pályák iránt. Bár ez világjelenség, de az okait részben a magyar közoktatásban és az egyes szakmák anyagi és erkölcsi megbecsülésének különbözőségében találjuk. A felsőoktatási intézmények követik – kénytelenek követni – ezeket a trendeket, mert ennek révén lesz hallgatójuk, így támogatásuk/bevételük. S miután nagyon erős a társadalmi igény, a nyomás a felsőoktatásban való részvételre, nem lehet visszatérni a korosztály 8-10 százalékát befogadó elit felsőoktatáshoz nálunk sem, miközben az EU-ban a 40 százalékos részvétel a cél. A tömegképzés és elitképzés új módszereit kell megtalálni, amire egy jól megvalósított többciklusú, többcélú képzési rendszer lehet képes (lásd az USA-t).

Ma valóban 70 felsőoktatási intézmény van hazánkban, amit lehet soknak tartani. A 29 állami intézményben tanul az összes hallgató 86 százaléka (320 ezer fő), a 10 alapítványiban 8 százaléka (28 ezer), a 31 egyháziban a 6 százaléka (közel 22 ezer). Gondolja bárki is, hogy a (csak soft science szakokat oktató) alapítványi és/vagy egyházi intézmények (amúgy alkotmányellenes) bezárásával megoldódnának a jelentkezési arányokkal kapcsolatos problémák, és megemelkedne felsőoktatásunk 86 százalékának minősége, azon belül a műszaki képzés színvonala???

Ne itt keressük a megoldást, mert nem ez a problémák gyökere. A közvélemény, a munkáltatók szerint mindegyik kategóriában vannak jó és gyenge intézmények is, az utóbbiak kiszűrése – többek között – a MAB feladata. A jók elismerése most a kutatóegyetemi cím bevezetésével nagyot lépett előre. De ha látná a kedves olvasó, milyen erők mozdulnak meg egyetlen szak (vagy egy doktori iskola egyik tudományága) akkreditációjának megvonása miatt, igencsak meggondolná, mikor és melyik intézmény bezárására tenne konkrét javaslatot. Úgy általában könnyű mondani, hogy sok van, zárjunk be, de konkrétan... És bizony a gyengének tartott intézményekbe is van jelentkező, mert (sajnos) sokaknak fontosabb az oklevél, mint a mögötte lévő tudás. Egyébként a MAB a hozzá érkezett szaklétesítési és indítási beadványok (vagy az egyetemi tanári pályázatok) negyedét, harmadát nem támogatta, ami persze nem cél és nem érdem, de talán jól jelzi, hogy komoly követelményeket alkalmaz és minőségi szűrést végez. (A hatósági döntést már a MAB-on kívül hozzák.) A továbbiak elsősorban az intézményekenmúlnak, de természetesen a rendszeres (mostantól nem nyolc-, hanem ötévenkénti) minőségértékelés és akkreditáció a MAB törvényi kötelessége.

A MAB komolyan gondolja, hogy minden minőségi képzés értékteremtés, és az arányok kicentizése helyett ezt a szempontot tartja elsődlegesnek.

A szerző a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) elnöke