Lementek kutyába

Nem először! Emlékezhetünk még a Magyar Vizslára, mely hamis tényekkel, adatokkal támogatta a Fidesz kampányát. Ezúttal Greyhound és Underdog vállalkozott hasonló feladatra A mi éveink, 2002–2010 című videójával.

A szerzők megmutatják, hogyan lehet részben valós adatokkal meghamisítani a valóságot. A recept: az adatok sokaságából válaszd ki a negatív tendenciájú számokat, a többivel ne foglalkozz, válassz olyan bázist összehasonlításul, amelyik a legrosszabb képet mutatja, sorolj fel olyan kedvezőtlen tényeket, melyekhez a kormányzatnak semmi köze sincsen stb.

Például: „Naponta hét ember öli meg magát.” A kormányzás és az öngyilkosságok száma között ugyan nincs összefüggés, de ha mégis lenne, akkor a Fidesz-kormány jobban tönkretette az országot, hiszen akkor több mint nyolcan ölték meg magukat naponta. Megtudjuk, hogy az 1000 lakosra jutó halálozási arány 177 fő. Valójában kb. 130, de 10 ezer lakosra, tehát egy nagyságrenddel téved a két „eb”. Az Orbán-érában egyébként ez is magasabb volt. Nagyobb volt a népesség természetes fogyása is.

Dog és Hound bemutatja, hogy másfélszer annyit kellett dolgozni 2009-ben, mint hat évvel korábban, hogy egy Big Machez hozzájussunk. Szerintem a tejhez vagy a húshoz való hozzájutás valósabb képet mutat. Nem többet, hanem kb. 20 százalékkal kevesebbet kell ma dolgozni azonos mennyiségért. A „tönkretétel” egyik jellemző adata az egymillió „alkoholbeteg”. Valójában a nyilvántartott „alkoholbetegek” száma ennek töredéke. A májbetegségek figyelembevételével becsült ún. „alkoholisták” száma is csak a fele. Volt már ennél sokkal magasabb is (800 ezer), pl. 2000–2001-ben, az Orbánkormány idején.

Joggal említik a negatívumok között a metróhálózat „fejletlenségét”, de ehhez a Fidesz-kormány – legalább négy évvel –hozzájárult. Baljós háttérzene kíséri annak bemutatását, hogy „drasztikusan” csökkent a kórházi ágyak száma. Csakhogy alig van ország Európában, ahol fajlagosan ne lenne még kevesebb az ágyak száma.

Nem véletlenül található meg a „sokkolónak” nevezett videó a Fidesz honlapján, hiszen a Fidesz, kedvenc szóhasználatukkal élve, talicskával szállítja sajtótájékoztatóin és médiabirodalmán keresztül a megtévesztő adatokat, állításokat.

A klip bűnlajstromán szerepel, hogy egymillió depressziós van Magyarországon. Ha a Fidesz agitprop gépezete hasonló stílusban folytatja kudarcpropagandáját, és még több is lesz.

Kerekes Ottó Budapest

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.