A kérdés nem tűnt érdekesnek sőt, becsületesnek sem, hiszen úriember nem ajánl fogadást olyasmire, amit nem veszíthet el, s e politikai pillanatban semmi jele, hogy Gyurcsány valaha is belekezdhetne harmadik kormányfői periódusába. Komoly aggodalomra adhatna okot annak a mentális állapota, aki a nyilvánosság elé állna azzal, hogy ennek az ellenkezőjét biztonsággal állítja, de több ezer ember véleménye esetében mindezek a felvetések érvénytelenek.

Meg kellene viszont érteni, mire is gondoltak, amikor erre az esélyre tettek – ha nem is többet, mint egy SMS árát. Mellettük szól, hogy a napokban ismét kiderült, nem akárkiről van szó. Gyurcsány Ferenc pénteki kampánynyitóját – (hagyjuk itt zárójelben, hogy kihez, mihez, Demokratikus Chartához, MSZP-hez, a főszereplőhöz vagy máshoz kössük ezt az eseményt, de tény, hogy valamiféle nyitány volt) – olyan elementáris erejű jobboldali hangorkán és füttykoncert fogadta az immár nagyobb részt ehhez a pólushoz igazodó médiatérben, amilyet nem kap akárki.

A két szorosan odatartozó napilapban szombaton címlapra került, de nagyon, s még tegnap is versenyt gyalázták egymással a publicisták Gyurcsányt itt, és a világháló magyar leágazásának nagyobb részén. Mondhatnánk, nem tudnak szabadulni a megszokott ellenségtől, atavisztikus késztetéssel vetik rá magukat, ha csak szagát veszik, de ennél többről van szó. Arról, hogy Gyurcsány valaki, akkor is, ha ez most a visszájáról érzékelhető. Valakik, magyarosabban: karakteres személyiségek nélkül viszont nincs érvényes politika.

Az SZDSZ épp azért képes lényegében ellenállás nélkül elenyészni, és azért hallgatott el ezzel egy időben a liberalizmus elleni gyűlölet, mert a szabad demokraták „valakijei” még a finálé előtt lejöttek a színpadról. A függönyt már minek dobálni tojással.

A Fidesz várható áttörése sem történhetne meg, ha nem lenne olyan vezetője, aki három nagy vereség után is képes volt megtartani a pártját, és magát annak élén, aki alkalmas arra, hogy azonosítsák gondolattal, mentalitással. Az MDF is ezt az utolsó esélyét – a személyiség erejét – játssza meg Bokros Lajossal, a helyét néha már a csodával határos módon tartó Dávid Ibolyával, s az újak közül Debreczeni Józseffel, Somogyi Zoltánnal.

A szocialisták az elmúlt nyolc évben viszont inkább azt üzenték, az egyén nem számít, első a közösség. Amely kívülről hoz miniszterelnököt, ha úgy hozza a sors, el is küldi, mert nem a személyiség a lényeg. Mint buktató és bukó épp Gyurcsány volt kétszer is e rendszer közepén. És most épp az ellene egy pillanat alatt újra felhergelődött harag bizonyítja, hogy a közösség kevés, mert tengelyszemélyiség nélkül nincs politika – ahogy semmi más sincs. Ennek minden kockázatával.

Ezt jelzi Gyurcsány Ferenc mai blogjának két kommentárja: „Önt tényleg nem egyszerű legyűrni, úgy tűnik, mint Kutuzov, csak átmenetileg adta fel Moszkvát, ezért minden tiszteletem az Öné.” Erre a válasz: „Moszkva porig is égett!”

És Napóleonról még szót sem ejtenek, pedig hát ő is volt valaki, Szent Ilona ide vagy oda. Kinek mi jut.