BLOGKÓSTOLÓ

Harunalrasid megjeleníti a maga teljességében az Isten, vagyis a nép véleményét a kampányról (http://ellenszek.nolblog.hu/ archives/2010/03/18/Kampany_utcai_nezetben/):

Nép szava, isten szava!

Mennyire vett részt aktívan ebben a kampányban?

– Aktívan? Hát, azér, mert én csináltam félig, és, hogy már szeretném, hogy az ország, mert, hogy valamit dönt magáról, azt, na, valamit dönt magáról az ország, ők, hogy hát, no.

Barátaival, családjával beszélt-e arról, hogy mennyire volt fontos ez a kampány?

– Hát, most mit mondjak magának, no, hát, fontos volt ez a kampány, mert, no, hát, nem lehet azt mondani, hogy nem volt fontos, mert megmondom őszintén, nem volt olyan fontos, no, mert jelenleg, hát, mit mondjak magának. Egyik párt, mint a másik. Hát, szeretnék erre jutni, hogy hát, legyen valami.

Mitől van az, hogy az emberek 20 évvel a rendszerváltás után sem vállalják fel, hogy kire szavaznak?

– Hát, no, szerintem félnek tőle, mert nézze, márhogy, én is, szerintem félnek tőle. Hogyhát, mit vállalnak. Szerintem félnek attól, ó, hogyhát ezt vállalják, azt vállalják, hát, nem tudom, most, jelenleg, hogyhát, úgyhogy, nem tudok annyira nyilatkozni magának most jelenleg.

A kampány, mint tudjuk, igen sokba kerül, nekem, neked, neki is. Viszont igen tartalmas dolgok maradnak vissza belőle.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.