Mint írja: „Igaza van Orbán Viktornak, el kell érni a sok pénzért oktatott orvosok itthon maradását!” Való igaz. Annyi fizetést kapjanak, ami nem ösztönzi őket a külföldi munkavállalásra. Gogl Árpád 1998-ban, a Magyar Orvosi Kamara elnökeként azt képviselte, hogy az orvosoknak 400 százalékos fizetésemelést kell biztosítani. Aztán az Orbán-kormány egészségügyi minisztereként nem tudta érvényesíteni álláspontját, mert nem volt rá fedezet, pedig akkor a gazdaság, köszönhetően a Bokros-csomagnak, jól prosperált.

2002-ben Medgyessyék adtak a közszférának – köztük az orvosoknak – 50 százalékos emelést, de ez, mint kiderült, legalábbis a Fidesz retorikája szerint „országtönkretevő” intézkedésnek bizonyult. (Az intézkedéseket a Fidesz is megszavazta.)

Csányi az ausztrál példát hozza fel, ahol „…kötelező az állami egészségügyi ellátás a befizetett járulékért”. Magyarországon is kötelező a befizetett járulékért. Sajnos, sokan nem fizettek. 2006-ra kiderült, hogy a befizetések nem fedezik az évről évre növekvő kiadásokat. 1995 és 2005 között, 500 milliárdról 1500 milliárdra nőtt a tb-támogatások összege. Ekkora növekményt egyetlen ország gazdasága sem bír el. A Gyurcsány-kormány ezért hirdette és kezdte meg az egészségügy reformját.

Ne gondolja azonban senki, hogy a reformötlet Gyurcsányéknak jutott eszébe!

Az Orbán kormány idején már történtek erre előkészületek. Viszont számítani lehetett a „szakma” és a társadalom ellenállására, és ők nem akartak rossz fiúk lenni. A kormány intézkedései nyomán pozitív lett a tb-kassza egyenlege, javult a kórházi ellátás, és rendelet szólt arról, hogy a befizetett díjak hány százalékát kell a kórházi dolgozók bérének emelésére fordítani.

Nos, ezt a Fidesz által kierőszakolt 2008. tavaszi népszavazás meghiúsította. Most ott tartunk, hogy a kórházak pénzszűkében vannak, hosszú a várakozási idő, stb.

„A magyar, ...ha sokáig vár a sorára…, akkor a hálapénz eszközéhez nyúl, mert tudja, hogy az állami járulék nem elég.”, „Ausztráliában… kiírják a rendelőben, hogy a beavatkozásokért a biztosítótól kapott összegre hány százalékot kérnek még. Van orvos, aki megelégszik az állami juttatással, van, aki nem…. Mindenki dönthet, vár, vagy leperkálja azt a húsz-harminc százalékot...” – írja Csányi.

Nos, abban nem vagyok biztos, hogy a magyar dolgozó tudja, hogy az állami járulék nem elég, ezért ad hálapénzt. Kialakult szokás, a gondosabb ellátás reményében. Van, ahol elvárják, van ahol nem, de ha adják, elfogadják. Olyan orvos is akad, aki a beteg tudtára adja, ő mennyit szokott „kapni” ilyen műtétért.

A gazdagabb országban sem elég az állami járulék, ezért kérnek még rá a betegtől. Ki is írják, mennyit! Nos, ez a különbség a két rendszer között. Mert ha ki van írva, mennyit kérnek pluszban, akkor nyilvánvaló, hogy azután adót is fizetnek. Felmérések szerint évente 50–70 milliárdot fizetünk ki hálapénzként, ami adózatlanul kerül orvosaink zsebébe. Csányi javaslata az ausztrál modell: „Kidolgozott, jól működő, emberbarát rendszer, csak át kéne venni!”

Támogatom Csányi Vilmos javaslatát, vegyük át akár holnap! De vajon mit szól hozzá a „szakma”?

Almási József Tatabánya