A kijelentések, amelyek néha fellengzősnek tűnnek, adott esetben a politikai tárgyalásokon megengedett nyíltság maximumát jelzik. Például, ha egy ország tudja, hogy nem számíthat bajában gyors készpénzkölcsönre, nyilvánvalóan azt mondja, nem kér készpénzt, sem hitelgaranciát. És elhiszem, hogy a vendég a legintimebb tárgyalásokon is legfeljebb nagy sóhajtással jelezte, szeretné ő is olyan könnyen végigvinni a költségvetés korrekcióját, ahogy magyar kollégája tette.

A két állam helyzete egyszerre hasonló és különböző. A magyar államcsőd veszélye, a költségvetési hiány mérete, a nemzetközi hitelminősítők elkeserítő véleménye hasonlított a mai görög mutatókhoz. Ám a görögök az eurózóna tagjai, s ez egyszerre könnyíti és nehezíti helyzetüket. A hasonló bajba került zónán kívüli államok (magyarok, baltiak, románok) segítséget kaphattak az uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól. Az viszont elképzelhetetlen –mondják –, hogy zónán belüli állam az IMF kölcsönét és egyben pénzügyi megszorítási programját is vállalja. A zóna pénzügyminiszterei ugyan megállapodtak a segítség módjában, de erről nem beszélnek. Találgatni lehet. Sok kutató úgy véli, hogy a görög válság terhe érinti a többi uniós tagállamot is. A kormányok mindenütt drágábban jutnak majd hitelekhez, az intézményi beruházók az államkötvényeket csak a jelenleginél magasabb hozam ígérete esetén veszik majd meg. Várható, hogy még az idén emeli a kamatlábat az Európai Központi Bank, s ezzel drágulnak a hitelek, lassulhat a gazdaság, nem csökken a munkanélküliség. Azoknak lesz még nehezebb – zónán belül és kívül –, akik most is eladósodottak, ahol magas a munkanélküliség. Mondjuk a spanyoloknak, vagy a magyaroknak. Kérdés az, hogy a társadalmak mit értenek meg ebből a helyzetből. Az európai sajtó az utóbbi hónapokban nagy élvezettel szidalmazta a görögöket. A kormány pazarló, az államapparátus felfújt, a társadalom korrupt, az emberek sportot csinálnak az adóelkerülésből. A sajtó dörgedelmeit a politikusok is kedvtelve ismételgetik. Nem kell nagy nemzetismeret ahhoz, hogy ezeket a tulajdonságokat – a gazdasági bajok gyökereinél – megtaláljuk, mondjuk Magyarországon is. A csőd független a politikai szektortól, alapvető okai a társadalomban vannak. Görögországban például a jobboldal öröksége miatt van bajban az ország, s a baloldalnak kell megszorító lépéseket tennie.

Az is világos, hogy nincsenek csodaszerek. Ha az egymást követő kormányok adósságba verték magukat, ha a társadalom kettészakadt, ha a szegények úgy érzik, hogy csak rajtuk akarnak takarékoskodni, ha a gazdagok és a középosztály nem szolidárisak a többiekkel, akkor csak egy kiútat találnak. A kormányok pénzt vonnak el a közszférából és növelik a fogyasztási és a vagyonadókat. Ezt reformnak nevezni erős túlzás.

A görögök szolidaritást kérnek az uniótól. Ez meglesz, hisz az elszabadult államcsőd sokba kerülne mindenkinek. De kapnak-e szolidaritást önmaguktól? Erre semmi jel nem mutat.