Nos, a „széles körben elfogadott” kifejezés használata itt nem helyénvaló.

Tény, hogy az irányszámok betartásának követelményét az Európai Unió tagállamai széles körben elfogadták, de csak mint minimumot, ami a többi ország számára politikailag még elfogadható, mert közvetlenül nem veszélyezteti a közösség egészének a stabilitását. Ennek a mutatónak semmi köze ahhoz a gazdaságpolitikai ajánláshoz, amely közgazdászok előtt már 30-40 éve „széles körben elfogadott”, mondhatnám, egybehangzóan elfogadott. Eszerint az 50-70-es évek hibás gazdaságpolitikái miatt kialakult nagy adósságokat fokozatosan le kell építeni. A felelős és etikus politika nem róhat terhet a jövő generációra a jelenbeliek javára. Ez az elv a gyorsan öregedő társadalomban és a felosztó-kirovó nyugdíjrendszerben éppen hogy megtakarítást ír elő az államháztartás számára. Az erre való törekvés a fejlett országokban egyértelműen fennáll. Más kérdés, hogy a megvalósítás ott is akadozik.

Ezen általános elven túl Magyarország helyzetében más erős és a közgazdászok által „széles körben elfogadott” érv is szól a prudens makropolitika mellett. Az állam eladósodásával járó kockázatok megingatják a nemzetközi piac bizalmát az ország gazdasági jövőjében. Ez a bizalomhiány lecsökkenti a tőke befektetési hajlandóságát, vagyis nő az elvárt kamatláb és profit. Az elvárt hozamprémium mértéke ugyan igen bizonytalanul becsülhető, de készültek ilyen számítások a 2000-es évek elején a Magyar Nemzeti Bankban. Így Soós Károly Attila kérdésére, hogy ti. „Hol vannak a számítások?”, talán nem Bokros Lajosnál kellene keresni a választ.

Az államadósság természetesen öszszefügg a költségvetés egyenlegével. Aki nem kívánja az államadósság csökkentését, az nem olyan szigorú a deficittel szemben sem. Jó nekünk a maastrichti három százalék, „tovább nem kell csökkenteni”. Tudjuk, hogy a deficit és az adósságállomány közötti kapcsolat nem automatikus, hiszen az utóbbit a valutaárfolyam is befolyásolja. Soós Károly Attilát követve talán gondolkozhatunk úgy, hogy négyéves távlatban nem érdemes izgatni magunkat amiatt, hogy hosszú távon 3 százalékos deficit mellett nem tartható változatlan adósságráta. Csakhogy ez a gondolkodásmód is rövidlátó, hibás programhoz vezet. Nem lehet jó egy olyan program, amely csak a távolba néz, de olyan sem, amely nem lát túl a következő cikluson.

A szerző közgazdász