Nem az a kérdés, valódiak-e a Vona Gábor házasságtörését bizonyító iwiwes levelek (szakértők szerint valódiak, a szöveg pedig ugyancsak „életszerű”, ám ettől még bőven lehet az egész ügyes hamisítvány); nem is az, hogy ki, miért, esetleg kiknek a kérésére törte föl a Jobbik elnökének állítólag már tavaly megszüntetett, iwiwes adatlapját. Nem a krimik szokásos alapkérdései a kérdések ezúttal, ebben a korántsem jelentéktelen kis lepedőtörténetben.

Hanem micsoda?

Hanem az a csoda, hogy a Magyar Hírlap tulajdonosa és főszerkesztője vállalta a biztos pervesztességet, méghozzá büntetőjogi pervesztességet ennek az anyagnak a közlése érdekében. Nem a kockázatot, a biztos bukást. Ha valódiak azok a levelek, ha nem. Vajon miért és kiknek a biztatására vállalták a pervesztést? Ez a kérdés.

A legkevésbé sem mondhatjuk, hogy Magyarországon eddig a politikusok magánélete tabu lett volna, hiába cöcögnek és hüledeznek most sokan, mert például Kovács László alsóneműjét sem a családja lobogtatta a nagy nyilvánosság előtt, ha jól emlékszem. De nem is ez a probléma, hiszen régi demokráciákban mindennapos eset, hogy a bulvársajtó beszuszakolódik a politikusok ágya alá, hogy tudósíthasson a fejleményekről. Arról nem is beszélve, hogy már a politikailag ugyan megtévedt, de azért kétségkívül nagy amerikai költő, Ezra Pound is feltette a kérdést: hogyan tudná a herceg az országot rendben tartani, ha saját családját sem tudja?

Nyilvánvaló, hogy a magánember tulajdonságait a választó kivetíti – s némi joggal – a közember várható magatartására a közügyekben, s jobb az óvatosság alapon inkább nem szavaz olyasvalakire, akitől például nem szívesen venne használt autót.

Így tehát nyugodtan napirendre térhetnénk a nálunk még kissé szokatlan történet fölött, hanem az valóban érdekes, hogy a Magyar Hírlap – szakítva minden ésszerű óvatossággal, szinte önmagát följelentve –közli a saját bevallása szerint is illegálisan, a levéltitok megsértésével nyilvánosságra került leveleket.

Ha szemügyre vesszük a hirtelen felgyorsult események menetét, akkor azt láthatjuk, hogy egyik nap megjelenik a politikai szimpátiáit egy pillanatig sem titkoló lap hasábjain Bayer Zsolt fi lippikája Vona Gábor ellen, még azon a héten Vona Gábor válasza – na nem a lapban, persze ez valamiért azon a térfélen nem szokás – egyenesen Orbán Viktorhoz címezve, majd alig lélegzetvételnyi idő múlva már előttünk is áll a házasságtörő, kisszerű Don Juan szerepében a jobbikos pártelnök kevéssé daliás figurája.

Mindezek tudatában is puszta fantáziajáték azt gondolnunk, hogy a Magyar Hírlap kiadója ekkora bátorságról talán éppen azért tehetett tanúbizonyságot, mert valakik még időben megnyugtatták: a hamarosan beinduló új érában már nem kell tartania a felelősségre vonástól. Se Vona nélkül, se Vonástul.

Így jár, aki a leendő miniszterelnök tyúkszemére lép – hirdeti valódi üzenetét ez a bájos kis történet.

Na meg azt is persze, hogy a fideszes stratégáknak mostanában igencsak nyugtalan az álmuk…

A szerző újságíró