Inkább mondanák azt, hogy nem nyilatkozom, most nem időszerű, még nem jött el az idő – jobb lenne. Vagy informálnák le, hogy ki fia, borja az újságíró, meg lehet-e bízni benne, vagy sem. De ez fel sem merül.

A feltett kérdés még akkor is beugrató, ha a kérdező ezzel nincs is feltétlenül tisztában. Ugyanis mi erre a jó, netán az elvárt válasz? Balos? Jobbos? S milyen szempontok szerint jobbos vagy balos? Miközben itt egy szakmáról és annak szigorú, minden körülmények között betartandó szabályairól kellene hogy szó legyen. A hiteles, pártatlan, kiegyensúlyozott és elfogulatlan tájékoztatás alapelveiről és a felelősségről, hogy mindenkinek, aki a cikkben szerepel, vannak el nem idegeníthető személyiségi jogai, s hogy az újságíró elmegy, ő azonban ott marad. S a címlapsztoriért és az exkluzív információért sem szabad senkit feláldozni, odadobni, magára hagyni védtelenül. De ne moralizáljunk.

Szakmai kérdésekről két ok miatt nem esik szó. Egyrészt mert a nyilatkozók, a cikkek szereplői laikusok. Nagyjából úgy, ahogy egy átlagújságíró az endokrinológiában. A súlyosabb ok az, hogy a végzetes politikai megosztottság ide is elemi erővel betört, s ez pártpolitikai szempontból indifferens témák feldolgozásakor is szempont lehet. Sőt abszurd módon meghatározza, meghatározhatja a nyilatkozó és a sajtómunkás viszonyát. Az emberi bizalom vagy annak a hiánya nem szakmai, hanem pártpolitikai elvekre épül.

Ebben a nyilatkozói magatartásban szerepet játszhat az is, hogy a cikk szereplőinek vagy érintettjeinek volt, de legalábbis lehetett rossz tapasztalata politikailag elfogult vagy annak vélt újságíróval. Sorolják is a példákat. A megváltozott mondatokról és mondandóról, a kihagyott riportalanyról, a kimaradt tényekről és konkrétumokról, a merőben megváltozott hangsúlyokról, a tendenciózus szerkesztésről és egyik vagy másik irányzatnak való kényszeres megfelelésről. (Ha ennek csak a fele igaz, akkor is súlyos a baj.)

Korántsem biztos, hogy a cikkek szereplőinek, a nyilatkozóknak minden esetben igazuk van. Pártpolitikai, ideológiai szempontból ők sem szüzek, lehetnek más, sajátos szempontjaik, közéleti vagy egyéb elfogultságaik. De! Jobb helyeken – Angliában, Németországban, Franciaországban, az Egyesült Államokban vagy Svédországban – egy cikk korrektsége szempontjából gyakorlatilag semmi nem múlik azon a szeriőz sajtóban, hogy liberális, konzervatív vagy szociáldemokrata lapban jelenik meg. Vajon melyik a jobb és mértékadóbb: a liberális Süddeutsche Zeitung vagy a konzervatív Frankfurfer Allgemeine? A The Times vagy az Indepedent? A New York Times vagy a Washington Post? Nem tudom. Óriási szakmai renoméja van mindegyiknek. A lapok világlátásáról kizárólag a publicisztikai és véleményrovatból szerezhetnek tudomást az olvasók.

„Egy hír legyen száraz, mint a teveszar” – mondta egy nagy példányszámú napilap korábbi főszerkesztője munkatársainak. Teljes joggal. Minden legyen tényekkel, konkrétumokkal, adatokkal alátámasztva, kérdezzenek meg minden érintett felet. Mert szakmailag kínos volna, ha egy megszólított fél csak másnap vagy a megjelenő cikkből tudná meg, mi a helyzet.

Ebben, az újságírás döntő részét magában foglaló szakmai dimenzióban, nincs semmi értelme a kérdésnek, hogy a balvagy jobboldalhoz tartozik az adott újságíró. Ahogy igaz az is, hogy szakmai alapon – s ha minden jól megy, végül is csak ez számít – nem adható értelmes felelet egy értelmetlen kérdésre.

A szerző újságíró