Dr. Sereg Mátyás főorvos kollégám (Kinek jó, ha mindenkinek rossz?, február 12.) hoszszasan és joggal panaszkodik a hazai egészségügy bajai miatt. Írása végén felteszi a kérdést: „Merre tovább?”. Nos, a választ jelentős részben a cikk maga tartalmazza – ha csak érintőlegesen is. Mert a szerzőhöz hasonlóan nagyon sokan tisztában vannak ma már azzal, hogy mit kellett volna megtenni az elmúlt húsz évben, mennyi döntést nem hoztak meg az illetékesek, mennyi hazugság, demagógia, pillanatnyi politikai érdek diktálta állásfoglalás hangzott el azok szájából, akik két évtizede elszabotálják a magyar egészségügy stabil alapokra helyezését.

Kollégámmal ellentétben én nem hibáztatom Székely Tamás egészségügyi minisztert. Ellenkezőleg! Abban a rendkívül szűk mozgástérben, amivel ma a magyar egészségügyi miniszter rendelkezik, kinevezése óta igyekszik megtenni, amit megtehet.

Visszatérve a merre tovább kérdéshez, a válasz roppant egyszerű. Csak fel kell sorolni a közismert legfontosabb teendőket: fel kell számolni az egészségügy ötven évvel ezelőtti színvonalát tükröző fekvőbetegcentrikusságát (be kell zárni negyven-hatvan, jelenleg aktív ellátást végző kórházat!); meg kell teremteni az egészségügymai színvonalán működő járóbeteg-szakellátás személyi-tárgyi-finanszírozási feltételeit; a bürokratikus OEP-et végre valódi egészségbiztosítóvá kell átalakítani; meg kell határozni, mi tartozzon az egészségbiztosítási alapcsomagba, és létre kell hozni a több szintű egészségbiztosítási rendszert (ami nem több egészségbiztosítót jelent!); az egyesek által sikernek beállított, valójában lesújtó népszavazási eredmény után, a demagógiát és rövid távú politikai érdekeket félretéve el kell magyarázni az embereknek, hogy a co-payment nélkülözhetetlen eszköze a költségrobbanás miatt világszerte pénzhiánnyal küzdő egészségügyi rendszerbe történő forrásbevonásnak, és megfelelő előkészítés után újra be kell vezetni azt.

Ami pedig a saját portánkat illeti: a kórházlobbi ne csak szavakkal, hanem tettekkel bizonyítsa, hogy elkötelezett híve az elkerülhetetlen kórházbezárásoknak. Ideje lenne felismerni: a politika tökéletesen tisztában van a teljesítményjelentésekben megjelenő csalásokkal. Amíg az intézmények csalnak, addig a politikusok a menedzsmentjeiket – kimondatlanul bár, de – csalóknak fogják tartani, és nem hisznek nekik.

Az igazi kérdés tehát nem az, hogy merre tovább? Azt tudjuk. Amit nem tudunk, hogy lesz-e olyan felelős kormányzó erő, amely fel meri vállalni az egészségügy Augiász-istállóinak elkerülhetetlenül súlyos népszerűségvesztéssel és konfliktusokkal járó kitakarítását? Héraklész annak idején megoldotta a feladatát.

Mindnyájunk érdeke, hogy bízzunk benne: nekünk is lesz egyszer egy Héraklészünk…

Dr. Szerémy Zsolt orvos