Tavaly februárban történt. Kevéssel a negyedik halálos áldozatot követő tatárszentgyörgyi gyilkosság után. A cigányok félelemben és rettegésben éltek az egész országban – sohasem tudhatták, hol, és mikor csapnak le a gyilkosok. A férfiak éjszakánként őrséget álltak. Ha ledőltek is néhány órára aludni a baltát a kezük ügyébe rakták. A gyerekeket sem vetkőztették le esténként, hanem csak úgy, ruhástól altatták – ugrásra készen, ha menekülni kell.

A gárda újabb menetelést hirdetett –ezúttal Ózdra. Az ózdiak megtudták ezt és a félelmük lassan pánikká nőtt. Kérdezgették egymást, kinek kéne szólni, mit lehet itt tenni? Nem akartak önbíráskodó, felhergelt tömeg lenni. Tudták, elég egy rossz vagy rosszul értelmezhető szó, egy mozdulat, egy csúnya nézés – és elszabadul a pokol. El akarták kerülni. Azt gondolták, jogállamban őket is megilleti a védelem, a biztonság. Hitték, a rendőrség az övék is.

De kihívni azért mégsem merték.

Bódis Krisztát, a rendszeresen Ózdra járó filmest, a nyári táborok szervezőjét, sok ózdi gyerek keresztanyját kérdezték, kinek kéne szólni? Kitől kéne védelmet kérni? Bódis Kriszta némi tanakodás után felhívott: Ági mit lehet ilyenkor tenni?

Először is nyugtatni kell a kedélyeket, volt a válaszom. Nem engedni semmiféle provokációnak, fegyelmezetten, visszafogottan, udvariasan kell viselkedni. És énekeljenek Himnuszt vagy Szózatot – vágják azt az őket provokálók pofájába. Én pedig, úgy is, mint a Roma Integrációs Tanács tagja és a civil oldal soros elnöke – riasztom a kormányoldal megfelelő emberét és segítséget kérek. Kértem is. Visszaszóltam a helyi embernek, próbáltam megnyugtatni őket. A magas helyről való leszólás következtében aztán a rendőrség kivonult.

Mire a gárda jött, a helyszínen voltak.

Így aztán nem volt kóstolgatás. Az öszszetűzést sikerült elkerülni.

Most éppen Ózdra megyek – B. B. idéztetett be tanúként. A rendőrség ugyanis 50 ezer forintos bírságot szabott ki rá: indokolatlan riasztás, a rendőrség fölösleges költségekbe verése címén. B. B. nem fizet –ha lenne miből, akkor sem tartaná jogszerűnek –, tehát perre megy én meg tanúnak. De meglehet, a végén rám hárítják a büntetést.

Jut eszembe, tud róla valaki, hogy valaha is megbüntettek volna a gárda masírozásának szervezéséért valakit? Vagy a rendőrség költségeinek behajtását követelte volna – a bíróság által betiltott gárda újabb és újabb rendezvényei miatt?

Ez még sosem jutott eszébe jogkövető és jogalkalmazó magyar állampolgárnak? Pedig a gárdavonulások sok pénzbe kerülnek. Miből telik? Ki pénzeli a gárdát? Kinek az érdeke az újfasiszta eszmék újjáélesztése? És kinek az érdeke, hogy a cigányság és a rendőrség közötti bizalom építése helyett a rombolásán fáradozzanak? Sajóbábonyban láttuk, mi történik, ha a felhergelt tömeg visszaüt. Ózdon ezt sikerült elkerülni. B. B.-t nem megbüntetni, de megdicsérni illene, a közösség békéjének megóvásáért cselekedett. Jogszerűen, értelmesen, idejében.

Daróczi Ágnes Budapest