"Magyar Dubai lesz Óföldeákon? A merész álmodozás nem alaptalan." "Ebből a gázkincsből az utolsó fillérig ki lehetne fizetni a teljes magyar államadósságot, ami egyúttal a magyar gazdaság elképesztő felerősödését eredményezné. Avagy fel lehetne függeszteni a megszorításokat, sőt emelni lehetne a nyugdíjakat és a béreket... Az ország népe nem nézheti ölbe tett kézzel saját kifosztását. A történelmi hanyatlásnak és a kollektív hülyeségnek egy ponton véget kell vetni."

Ezt mind a Demokrata írta 2007. február 5-én. Azóta vándorolnak ezek a mondatok a kirobbanó magyar jólét lehetőségéről és e lehetőség tudatos megsemmisítéséről az internet jobbszélső lapjain.

A "történelmi hanyatlást", a "kollektív hülyeséget" és "a nép kifosztását szolgáló" lakájsajtó 2007-ben teljesítette demoralizáló küldetését, s azzal szegte a csodára éhes és érdemes magyar nép kedvét, hogy az a gáz nagyon rossz helyen van, a felkutatása is, a kitermelése is, a természeti károk elhárítása is szörnyen drága, a gáz mennyisége bizonytalan, a kockázat hatalmas, a ravasz tőkések pedig hajlamosak túlkommunikálni a kitermelési lehetőségeket, hogy könnyebben kapjanak hitelt és fölmenjen a részvényeik értéke.

"Felfüggesztette a gázkutatási műveleteket... a makói gázmezőkön az amerikai Exxon Mobil. A Mol szintén kiszállt a projektből... a két társaság döntésének oka, hogy az ott található, úgynevezett kötött földgáz kitermelése a jelenlegi technológiai színvonalon nem gazdaságos." Ezt az információt vette át az InfoRádiótól és tette fel honlapjára hétfőn a Demokrata. Minden kommentár nélkül.

"A magyar állam szerényen csak 12 százalék bányajáradékot kér cserébe, vagyis" a tőkésnek "odaajándékozta... e páratlanul értékes gázkincs 88 százalékát" – írta a Demokrata három évvel ezelőtt. Most pedig a tőkések leírják veszteségeiket, pár tízmilliárd forintot, a nagyobbak majd behozzák ott, ahol több szerencsével járnak, a kisebbek esetleg futhatnak a pénzük után. Ez a veszteség mind a magyar állampolgároké lenne, ha a Demokrata hívei kormányoznák az országot. Mivel nem ők kormányozzák, nem vesztettünk és nem nyertünk, mivel nem is kockáztattunk semmit, és így jöttünk ki a legjobban.

Ezt ebben az esetben könnyű belátni. De nekünk nem az a jó eset, amit könnyű belátni, hanem az, amit nehéz. Ha valóra váltak volna a három évvel ezelőtt szétkürtölt remények, akkor a kitermelés évei alatt ötezermilliárd forint bányajáradékkal lettünk volna gazdagabbak (plusz egyéb adók, járulékok). Lett volna helye. De nem örültünk volna neki. Üvöltöttünk volna, hogy viszi nemzeti kincsünket a burzsuj. Gyaláztuk volna a tőkés rendszert és a kormányt, hogy miért viselkedik úgy, mint egy szolid kormány, s miért nem úgy, mint egy tökös tőkés. Miért nem kockáztatja az adónkat? Hiszen arra való! Pedig nem.