Nyilvánvaló, hogy Ranschburg professzor (elsősorban) a nőket, pontosabban a változó női szerepeket teszi felelőssé a család értékvesztettségéért: „Senkinek nem jut eszébe, hogy otthonon belül is lehet karriert csinálni: egészséges, jól szocializált embereket felnevelni”. Ez szerintem így nem igaz. Senki nem vitatja, hogy egy gyermek felnevelése óriási teljesítmény, és azt sem, hogy ez jelentős áldozatokat követel. De igazságos-e elvárni, hogy e terhek oroszlánrészét a nők viseljék?

A „teljes állású anyaság” viszonylag új keletű intézmény. Ne tessék azt mondani, hogy ez „mindig is így volt”, mert nem volt így, legalábbis nem a társadalom többségében. A legtöbb család, így az én őseim sem engedhették meg maguknak azt a luxust, hogy a nő kizárólag gyermekneveléssel foglalkozzon. Emellett rengeteget kellett dolgoznia – igaz, nem pénzért, és nem az otthon falain kívül. S ezek a nők rendkívül sebezhető helyzetben voltak. Gyakorlatilag semmi esélyünk nem volt például arra, hogy elmeneküljenek (és gyermekeiket is elmenekítsék) egy bántalmazó kapcsolatból. (Semmi okunk feltételezni, hogy akkoriban kevesebb lett volna az ilyen kapcsolat.)

Isten és Sigmund Freud ortodox követői bocsássák meg, de én egy jóval komplexebb nőmodellben gondolkodom. Mivel az általam elképzelt nő elsősorban emberi lény, feltételezem, hogy rá is vonatkozik Maslow szükségletpiramisa. Ennek csúcsán az önmegvalósítás áll, amit (mint minden mást) mindenki a maga módján értelmez. Igen, vannak nők, akiknek „az életük a családjuk”, de vannak olyanok is, akik inkább a család és a munka együttesében szeretnék megvalósítani önmagukat. Sőt vannak olyan nők is, akik szívesebben maradnak szinglik és a karrierjükre koncentrálnak.

Szerintem a feladat sokkal inkább abban állna, hogy azokat a nőket (és férfiakat!), akik saját elhatározásukból szeretnének otthon maradni, ebben minden eszközzel támogassuk. Érdekes, hogy arról egyetlen pszichológust sem hallottam még beszélni, hogy mennyire egészségtelen reakció a társadalom részéről, amikor közröhej tárgyává teszi az apát, aki aktívan részt vesz gyermekei nevelésében.

Ez mindenkinek a legszemélyesebb döntése, amit kizárólag a párjával kell egyeztetnie (ha van). Bárki másnak tiszteletlenség ebbe belebeszélni.

Kurcz Éva szociálpolitikus