Mert hát mit is mondhatna egymásnak Bajnai Gordon és Robert Fico a kétoldalú kapcsolatok pillanatnyi állapotában? Abból esetleg még a csúcs kimenetelét befolyásolni képes galiba is származhatott volna. A kölcsönös beolvasástól az érdekeltek tegnap Budapesten eltekintettek, ami józan önkorlátozásra vall. Egyúttal annak belátására, hogy a térségnek – a kétoldalú perpatvarok, eltérő nemzeti stratégiák, pártpolitikai számítások ellenére bizonyos fontos területeken igenis vannak közös érdekei, amelyek megérnek egy rövidke fegyvernyugvást.

Sokan és sokáig megkérdőjelezték ezt mind a négy visegrádi országban. Ezért is tart ott a V4-együttműködés, ahol tart. Nem sokkal előrébb, mint amikor annak idején Antall Józsefék lerakták az alapokat (vagy némely vonatkozásban talán még ott se). Nem vitatható ugyanakkor, hogy az egyik nagy kezdeti álom beteljesült: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia NATO-és uniós állam lett.

De lehet-e azt állítani, hogy ebben a V4 létének önmagában jelentős befolyása lett volna? Hiszen a visegrádi együttműködés elakadt, s ezért egészen napjainkig meg is maradt periferiális jelentőségű regionális fórumnak, amely nem sok vizet zavart a nagypolitikában. Mindig akadt olyan szereplő, aki a maga szempontjából így látta jónak. Sőt, időről időre – főleg az EU-tagság elnyerése után – már-már a V4 puszta létét is vitatták.

Egy virulens gazdasági és pénzügyi válságra, a múlt tél energiaellátási zavaraira és a nagy uniós országok súlyát tovább növelő lisszaboni szerződésre volt szükség ahhoz, hogy ezek a vélekedések valamelyest visszaszoruljanak és a négyek elkezdjenek az együttműködésben rejlő tartalékok felülvizsgálatán gondolkodni. Számot vetni azzal, hogy némely területeken tényleg közösek a gondjaik, s ezeken együttes fellépéssel talán jobb eséllyel lehetne felülemelkedni.

Nagyobb játéktér kínálkozhat számukra az uniós forrásokhoz való hozzáférésben, az alkudozásokban a nagyokkal. Ezt a benyomásukat aztán csak megerősítették a klímacsúcson közösen kicsikart engedmények. Jelek utalnak tehát arra, hogy lassan erősödik a készség az egyértelműen érdekvezérelt, szikáran pragmatikus együttműködés bővítésére. Ezeket a racionális érdekeket mindenképpen egyszerűbbnek látszik koordinálni, mint a korábbi nemzeti délibábokat. Ez lehet a V4 jövője, értelme.

Ez az egyelőre még bizonytalan útkeresési és átértékelési folyamat persze csak a kezdeteknél tart és nincs is garancia rá, hogy egy adott ponton nem akad el újra önző politikai megfontolások miatt – mint ahogy ez lenni szokott térségünkben. De már az is figyelemre méltó, hogy a V4-eknél most valami mozdulni látszik. És teljesen logikus, hogy e tekintetben az egyik legelső fecske éppen a budapesti kibővített energetikai csúcs volt. Hiszen a régióban kulcskérdés az energiabiztonság mielőbbi megteremtése.Mindebben szerepe lehetne a V4-nek – megújuló keretekkel persze. Hogy aztán tényleg így lesz, az a nemzeti politikák felelőssége.