Kis dolgozatot olvastam erről az egyre nehezebb foglalatosságról (Várhegyi Júlia: Fogva tart az időcsapda). Tele fontos tanácsokkal, életvezetési ötletekkel. Látom például, hogy hallgatóimnak fogalmuk sincs ilyesmikről, kapkodnak, lógnak és (vizsgák előtt) éjszakáznak stb. Ismerjük. De fontos erről képet kapni pályakezdőknek, pályán lévőknek, ne ússzanak el a rájuk zúdulóban.

Csak az egész látásmóddal van bajom. A cikk (és a megkérdezett pszichológus) a „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” modellben látja az életet. Valójában már rég nem így ketyeg a munkaidő, mely kilenc, jobb helyeken tíz óra. (Ahol nem „kötelező”, ott egyszerűen kinézik azt, aki hatkor pakolni kezd…) És nem csak a válság miatt van ez így: legalább tíz éve tapasztalom. Kizsákmányolás – mondhatnám. Nem mondom: örülj, hogy van munkád.

Aztán: egy középvezető – a határidőnaptárába – szépen felírhatja, hogy holnap, mikor fél nyolcra bemegy, mit-mikor-kivelhogyan. Ám amikor kinyitja a gépét, százhúsz e-mail esik az ölébe. Ezek közül mondjuk csak öt fontos, de sajnos mind azonnali melót igényel: borul a menedzserkalkulátor. (Az e-mail számot „lecsekkoltam”: ezen a szinten ez a mennyiség „normális”.) Délután öt felé leszól a főnök, hogy „most telefonált a hogy is hívják, tudod…”, meg hogy „vele nem lehet, szóval: életveszély!”. Minden félretolva, beugrás. Túlóra? Nem: napi normalitás. Legfeljebb a telefon nem indulás előtt, hanem délben érkezik (ugrik az ebéd).

Na jó, az időgazdálkodó összekapja magát, és megy sorban az előre komponált feladatok rendjében (ahogy a cikk – okosan – tanácsolja: fontosak, nehezek előbb…). Igen ám, de közben cseng a telefon, mobilvilágban élünk, mindig elérhető vagy. Egy tucat becsengetőt „kinyomsz”, aztán egyet (sokat) mégiscsak fel kell venned. „Ugye nem gond?” – mondá a hívó. „Há persze, hogy nem, öregem!”, (kuncsaft! nemet mondani tilos), udvarias „természetesen mindjárt nézem…” válasz megy. (Önfegyelmezés = stressz–kertészet...) Az épp elkezdett fontos, nehéz munka félbe, „csak” egy telefon, miért ne? Még pár tucat „csak egy telefon”, és máris kuszálódik a naptári sorrend. Okos ember hétre megy be, akkor még lehet dolgozni a telefonoktól. Különben is arra vigyáz, hogy haza ne vigyen melót.

Ami viszont elkerülhetetlen: válladon (hátadon) hordod az irodád – laptop – veled megy a meló, a feladvány, a sürgős, a jövő hétre letett befőtt – álmodban a menedzsernaptárad üres lapjai simogatnak –a mennyország is ilyen időmérleggel van kitapétázva.

Bocs: az időzavar – korunk betegsége. Itt a periférián jobban, a centrum felé kevésbé. De azért csak igyekezz okosan, szépen… Van, akinek sikerül, ne add fel.

A szerző esztéta