Navracsics szerint azonban ennél többre vállalkozik: tanácsokat osztogat a majdani kormánynak. Valóban, intett például az alkotmány módosítgatásától. Ez tanács lenne? Természetesen, meglehetősen pökhendi módon, föl lehet fogni tanácsosztásként azt a meggyőződést, hogy a következő kormánynak további adócsökkentésre, munkahelyteremtésre, az oktatás színvonalának emelésére, a romák integrációjának elősegítésére kellene törekednie, de talán van ennél ésszerűbb megközelítés: van ma valaki, aki ezekkel a célokkal ne értene egyet? Ez volna a „tanácsok osztogatása”?

Vajon mire gondolt Navracsics az édes-bús kitétellel? Menynyire édeskés annak kimondása, hogy a pártok szembenállása erősíti parlamenti tényezővé a Jobbikot? Mennyire édes-bús Bajnai azon kitétele, hogy Orbán ugyanúgy demokrata és hazafi, mint amennyire az Mesterházy, s ha más nem, ez alapot teremthet a szélsőjobb visszaszorítására. Ez inkább tényszerű megállapításnak tűnik, még ha Navracsics erre már egy szót sem vesztegetett.

Talán nem is lehetett mit mondania: bármi, amit válaszol, kilógott volna a magára erőltetett sémából, a tagadás éppúgy mint az elismerés. Navracsics politikus a javából, s egy politikust számára idegen terepre kényszeríteni, úgy tűnik, ma már csak egy reménytelenül normális ember tud, s Bajnaival talán épp ez a bajuk – a civil normalitást emelte politikai tényezővé.

Azt a mentalitást, amely áldozatkészségen, teljesítményen és hiten alapul. Kellett áldozatkészség a kormányzáshoz (Orbán Viktor is készen áll a feladatra, ugye), van teljesítmény mögötte, és van hite. Annak mélységes hite hatja át minden tettét, szavát és gesztusát, hogy meg kell akadályozni Magyarország weimarizálódását.

Nyilván vannak olyan politikusok, akik látnak kivetnivalót abban, hogy a költségvetésre és az ország állapotára vonatkozó valamennyi adatot Bajnai csak az általa demokratikusnak tartott pártoknak hajlandó átadni, a Jobbiknak nem, de bőséggel vannak olyanok, akik ebből arra következtetnek, hogy nem, nem és csak azért sem hajlandó annak elfogadására, hogy a demokratikus eszközök igénybevételével kerülhessen a hatalom közelébe egy olyan párt, amely minden gesztusával megveti a demokráciát.

Bajnai megelőlegezte a Fidesznek, hogy ezt a lehetőséget bizonyosan elviselhetetlennek tartja. Erre azonban Navracsics már nem reagált. És mivel meg vagyunk győződve demokratikus elkötelezettségéről, ezért föltételezzük: csak azért, mert a válasz már idegen lett volna vállalt szerepétől.