Ezen ötlet megalapozását találhattuk meg Harrach Gábor cikkében (Nacionalizmus vagy szolidaritás, január 7.). Bármilyen jó szándékkal beszél is Harrach a szomszéd országokban élő magyarok iránti szolidaritásról, az ezt szolgáló iskolai turisztikáról szóló elképzelés mégis csak azt sugallja: a határon túli magyarlakta területek, a Székelyföld, a Csallóköz stb. részei annak a magyar földnek, amely hazaszeretetünk tárgya.

Eddig a magyar jobboldal csak a politikai nemzet fogalmát terjesztette ki a szomszéd országokban élő magyar kisebbségekre. Most már eljutottak oda, hogy a haza, amelynek hű fiai és lányai vagyunk, nem Szentgotthárdtól Csengerig, hanem Dévénytől Sepsiszentgyörgyig terjed, s ha jól értem Harrachot, bizonyos tekintetben a történelmi Magyarország egészét, a nem magyarok lakta területeket is magába foglalja. Hogy is van ez?

Forduljunk a nemzetfogalom elméletéhez. Jóval korábban jelent meg a Népszabadságban Gyurgyák János esszéje „egy új magyar nemzetfogalomról” (Minerva baglya, 2009. május 31.). A cikk megjelenésével szinte egybeesett Orbán Viktornak az esztergomi hídnál elhangzott kijelentése a Kárpátmedencei magyarság képviseletéről az európai parlamentben, amelyet Szlovákiában –és azt követően Szlovákián túl is – éles tiltakozás követett. Orbán ugyanis ezzel a mondatával nem csupán kulturális, hanem egyértelműen politikai entitásként jellemezte a Kárpát-medencei magyarságot. Azóta példátlan mértékben kiéleződött a magyar–szlovák viszony. A szlovák nacionalisták felelőssége ebben vitathatatlan, nyelvtörvényük szégyenletes, de nekünk is át kell gondolnunk: milyen szerepe van ebben a magyar politikusoknak és szellemi embereknek. Az esztergomi hídfőnél elhangzott orbáni mondat mögött ugyanis ott áll a vele lényegében ekvivalens gyurgyáki konstrukció.

Gyurgyák a nemzetnek a társadalom életé ben betöltött szerepéből indul ki. Úgy látja, hogy „a nemzet máig megkerülhetetlen, létfontosságú, mással nem helyettesíthető institúció”. Gyáni Gáborra hivatkozva állapítja meg: „A nemzet … az egyedüli tárgyias erő, amely hatékonyan képes integrálni az individuumokra, csoportokra, rétegekre és osztályokra szétbomlott társadalmat… A nemzetnek ez az összetartó, cementező, egyéni és csoportérdekeket háttérbe szorító szerepe különösen a külső támadások idején, szükséghelyzetekben, válságok közepette válik igazán világossá és egyben fontossá.” Helyeslőleg hivatkozik Roger Scrutonra is, aki szerint „…a nemzettudat és a demokrácia között szoros összefüggés áll fenn, hiszen nemzeti hűség nélkül a korlátlan ellenzéki fellépés veszélyezteti magát a kormányzást, a közös alap hiánya pedig – amelynek oly sok jelét láthatjuk ma Magyarországon – folyamatos krízisben tarthat egy országot.

Ha nincs meg ez a közös alap, akkor folyamatos és feloldhatatlan konfliktusok, hideg vagy meleg polgárháborúk jellemzik a közéletet.” Elengedhetetlenül fontosnak tartja továbbá, hogy „megteremtsünk valamiféle egyensúlyt az individualizmus és a közösségi lét között, és … a szélsőséges individualizmust … legyűrjük valamiképpen. … A szolidaritás- és felelősségérzet kialakulása, az intézményekbe vetett bizalom helyreállítása, s legfőképp a közjó visszahelyezése a politika centrumába nem lehetséges sem egyéni érdekekre történő hivatkozással, sem állami szabályozással vagy erőszakkal, minden kétséget kizáróan a nemzeti hűség az egyedüli tárgyias erő, amely ezt elérheti.”

Gyurgyáknak igaza van abban, hogy a modern társadalomban, ahol az életfunkciók hosszú sorát együttesen, közös intézmények révén látjuk el, az óhatatlanul előálló számtalan érdekütközés áthidalásához nélkülözhetetlen a közösséget alkotó személyek, családok, csoportok elemi összetartozás-tudata, kohéziója, amelynek jegyében áldozatokra is készek vagyunk a közösség más tagjainak javára. Csakhogy az életfunkciók közös ellátása a modern társadalmakban az egyes államok határai között történik. Az állam által működtetett rendőrség gondoskodik a biztonságunkról, az állam területén szedett adókból fedezik az oktatás és részben az egészségügyi ellátás, a rendfenntartás és a védelem költségeit, az adott állam keretei között szervezett hálózatokat használjuk közlekedésre és hírközlésre stb. A jog egymás közötti viszonyainkat az adott állam területére kiterjedő érvénnyel szabályozza. Gyurgyák értelmezésében a nemzet „nyelvi-kulturális egység”, amelynek „nincs semmi köze államokhoz vagy államhatárokhoz”. Gyurgyák az így felfogott nemzet, mintegy tizenhárom millió ember tekintetében számít arra a kohézióra, amellyel a modern társadalom konfliktusai kezelhetők. Tehát ő is, mint Orbán, a magyar etnikumot kezeli politikai entitásként. A kulturális nemzetet politikai nemzetként kezeli. Ez a felfogás alapozza meg „határokon átívelő nemzetegyesítés” koncepcióját, mely a Fidesz politikai kommunikációjának meghatározó eleme, de gyakran átveszik baloldaliak és liberálisok is.

Nemrég újra magyar miniszterelnök-helyettes, egészségügyi, környezetvédelmi és kulturális (!) miniszter ül Románia kormányában. Az RMDSZ eredetileg azt pártolta, hogy Klaus Walter Johannis személyében német nemzetiségű miniszterelnöke legyen Romániának. Vajon Gyurgyák szerint Johannis a német nemzet tagjaként lett volna Románia miniszterelnöke? Az RMDSZ politikusai a magyar nemzet tagjaként lesznek benne a Románia társadalmának konfliktusaival küszködő kormányban?

Ők bizony Románia állampolgáraiként olyan döntések meghozatalában vesznek majd részt, amelyek a szerkezeti átalakítások, a jövedelemátcsoportosítások során sokszor építenek majd a romániai társadalom kohéziójára. Románia magyar nemzetiségű polgáraitól ugyanúgy elvárják majd a szolidaritást, mint a román nemzetiségűektől. A soknemzetiségű romániai állampolgári közösség kohéziójára lesz ott szükség a társadalom stabilitásához, s nem valamely etnikuméra. Etnikailag szétszabdalt társadalomban ez a kohézió persze nehezebben alakulhat ki, mint homogénebb állampolgári közösségben, de az Egyesült Államok példája mutatja, hogy ilyen kohézió sok etnikumból összeolvadó társadalomban is kifejlődhet. A különböző államokba került etnikumok egészében viszont aligha.

Gyurgyák legtömörebb definíciója a nemzetről így hangzik: „a nemzet közös emlék a múltból és közös terv a jövőre”. A meghatározás első fele vitathatatlan. De mit kezdjünk a másodikkal? A romániai, szerbiai, szlovákiai magyarok a maguk jövőjét a többségi népességgel együtt abban az országban alakítják, ahol élnek, velük van közös tervük a jövőre. Éppen azért lépnek be képviselőik a kormányba, hogy e jövő tervezésében ott részt vehessenek.

Emellett persze fontos az a nyelvi-kulturális kötelék is, ami a más országokban élő magyarokhoz fűzi őket. Ha korlátozottan is, de létezik a magyar etnikumhoz tartozók közötti szolidaritás is, amely abban a támogatásban is megmutatkozik, amelyet a magyar állam és a magyarországi civil szervezetek nyújtanak a szomszéd országok magyar intézményeinek. A szomszéd országokban élő magyarok tehát egyszerre tagjai az ottani polgárok politikai közösségének és a magyarok nyelvi-kulturális közösségének, amelyet közös történeti tudat is kiegészít. Gyurgyák viszont az etnikai közösséget tekinti nemzetnek, és arra ruházná rá azokat a funkciókat, melyek fontosságára cikkében meggyőzően rámutat, s amelyek a valóságban az állampolgári közösséget jellemzik.

Orbán Viktor is így szokott eljárni, és neki ezzel határozott politikai célja van: ki kívánja terjeszteni a magyarok politikai és lehetőség szerint gazdasági és szociális közösségét az államhatárokon túlra. Ezt szolgálta – főleg eredeti változatában – a státustörvény, és ezt szolgálja a tervezett kettős állampolgárság. Ne csodálkozzunk, ha a szomszéd országok tiltakoznak az ilyen törekvés ellen.

A mi esetünkben a nemzet fogalma egyszerűen alkalmatlan a kisebbségben élő magyarok kettős kötődésének, a magyarországi magyarok és a kisebbségi magyarok összetartozást és különállást egyszerre tartalmazó viszonyának – ezeknek a bonyolult képleteknek a jellemzésére. A problémák racionális kezelésére olyan fogalmak alkalmasak, mint az autonómia, a kisebbségi jogvédelem, a támogatás. A magyar politikának ezekben a kategóriákban érdemes gondolkodnia.

Gyurgyák nemzetértelmezése önmagában csak fogalmi probléma volna, de ez az értelmezés Orbán kezei közt konfliktusokat gerjesztő és ez által éppen a magyar kisebbségekre nézve veszélyes gyakorlat lesz, hiszen ennek (és persze elsősorban az ottani nacionalizmusoknak!) a következtében a kisebbségi magyarok Magyarországot sem érezhetik teljesen a hazájuknak, és azt az országot sem, ahol élnek. A Fidesz bizonyosnak látszó kormányalakítása elkerülhetetlenné teszi, hogy legalább a majdani ellenzéke gondolja végig, hogyan viszonyul a nemzet gyurgyáki–orbáni értelmezéséhez.

A szerző közgazdász

Marabu rajza