Nyílt kérdések

Kedves Bordás Vilmos!

Elnézést, hogy ismeretlenül zavarom, Ön nyilván már nem is emlékszik a nevemre, de most, hogy a választási ciklus végéhez közeledve az OVB megbízatása is lejár, és önt újra jelölték az OVB-tagságra, néhány kérdést fel kell tennem korábbi tevékenységével kapcsolatban.

Szeretném, ha visszaemlékezne a 2007-ben történtekre. Ön volt az, aki az OVB-hez küldött népszavazási kérdéseimmel együtt nevemet és lakáscímemet is továbbította pártjának, a Fidesznek. Készséggel elhiszem, hogy nem szándékosan tette, csak lenyomta a „továbbít” gombot, de mégis megtette. Nem is vonta kétségbe senki ezt a tényt – a rendőrség hivatalból nyomozott az ügyben, és ők is erre jutottak (bár azt nem tudták megállapítani, hogy a Fideszből ki küldte tovább személyes adataimat a Hír TV-nek). Az ügyészség azonban csodával határos módon lezáratta a nyomozást, és nem kívánt vádat emelni, holott megállapította, hogy az Ön cselekménye számomra jelentős érdeksérelemmel járt. Az indoklás második részében azonban két hazugságra hivatkozva vetette el mégis a vádemelés gondolatát. Mindkét hazugság érdekes egybeesést mutat azokkal, amelyeket akkoriban a Fidesz szóvivői mondtak erről a médiában. Az egyik hazugság az volt, hogy az adataim mindenképpen nyilvánosságra kerültek volna, ami a lakcímemre semmiképp sem igaz, de még a nevemre is csak feltételesen. A másik hazugság pedig az volt, hogy először én magam álltam a nyilvánosság elé (valójában a Hír TV már délután készített velem riportot, én csak ezután, éppen ezért kerestem meg más médiumokat, és ez független attól, hogy esetleg korábban kerültem adásba máshol, mint ahogy a Hír TV leadta az interjút). További mulatságot okozott nekem az, hogy amikor az ügyészségen panaszt tettem az ellentmondásos határozat miatt (hol máshol tehetne panaszt az ember az ügyészség ellen, mint az ügyészségen?), azzal utasítottak el, hogy nem hoztam a tudomásukra új tényeket – ezek szerint ők is tudták, hogy a határozatuk ellentmondott önmagának.

Nos, ezekután úgy érzem, meg kell öntől kérdeznem: érte-e önt a cselekménye miatt bármiféle retorzió? Megmosták-e a fejét azok, akik az OVB-be delegálták, vagy maga az OVB? Felmerült-e, hogy korábbi cselekménye esetleg akadálya lenne újbóli jelölésének? Ön hogyan vélekedik minderről?

A szerző nyelvész

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.