Alternatíva
A hivatalos álláspont az, hogy az új kormány a külföldiek birtokvásárlási korlátozásának 2011 után várható megszűnése után is minden eszközzel megvédi a legértékesebb magyar természeti kincset a spekulációs karvalytőkétől – teszi hozzá félhadarós sietséggel, majd barátilag, szinte súgva még annyit mond, hogy a kampányban a politikai jövőjével játszik az, aki az úgynevezett „fő üzeneteken” kívül konkrét szakmáskodásba merészkedik.
Márpedig a termőfölddel kapcsolatos konkrét tervek nagyon is léteznek a kormányra készülő párt környékén, és felfoghatatlan, miért is nem lehet ezekről őszintén beszélni. Hiszen a szándékban, a hazai gazdák előnybe hozásában, a pangó belföldi piac élénkítésében kivetnivalót nagyítóval sem találhatunk – és ha ehhez az állami szántóterület megfelelő garanciával véghezvitt értékesítése adhat lökést, hát akkor csak rajta, bátran. A késésmár most is behozhatatlannak, a hazai agrártőkehiány és nagy birtoktestek százmilliós vételára közötti szakadék külső pénzinjekció nélkül áthidalhatatlannak tűnik. A törvényhozásban a helyzetet feloldó próbálkozások rendre két, sok indulattal hajtogatott érv miatt buktak meg. 1. Még a legmagyarabb céget is megveheti egy külföldi beruházó, és akkor övé lesz a föld is. 2. A volt szövetkezeti vezetők, és bankár segítőik „már amúgy is elprivatizálták a kistermelők elől az agrárvagyon javát” – nekik aztán egycserépnyi földet sem szabad eladni. (Aki akart, azért szerzett.) A változást célzó gyenge próbálkozások rendre elbuktak, egyik kormányban sem volt elég bátorság, hogy egy ésszerű, a magyar agrárágazat érdekeit szolgáló megoldást végigvigyen. Helyette ment a mismásolás, vagy éppen az egyedül üdvözítőnek tartott családi gazdálkodás különösebb eredmény nélküli preferálása.
Ennek az állapotnak e pillanatban legnagyobb vesztese az egykor acélos, ma döntően cégszerűen működő állattenyésztés: eleve nyomott átadási árait úgy ötvenmilliárd forintos földbérlet is terheli, mert valahol csak meg kell termelni a takarmányt. De a kétmillió kisbirtokos többsége is csak sóvárog a valódi földpiacra – egy felmérés szerint közülük minden második boldogan eladná bárkinek a földjét, ha lenne rá fizetőképes kereslet. Ha a Fidesz valóban radikális eszközökkel akar lépni ebben az ügyben, annak igenis lehet értelme. Az értékesítéshez könnyen kapcsolható olyan megoldás (például meghatározott időre szóló továbbértékesítési tilalom) is, amely a jelenleg az állami területeket bérlő, sok ezer mezőgazdasági munkavállalót foglalkoztató vállalkozást sem lehetetleníti el.
Az uniós földvásárlási moratórium fenntartására kevés az esély. A Fidesz agrárosainak tehát teljesen igazuk van, ha azt mondják, gyorsan kell cselekedni, hogy a magyar föld tényleg a hazai gazdák birtokában maradhasson. Nem kéne oly nagyon titokban tartani, hogy miként képzelik ezt. Ugyanis jóval többről van szó egy szokásos kampánytémánál.
