Ez a példatár csacsiságok gyűjteménye. Felhozza Belgiumot, hogy ott is két közszolgálati TV van, mivel, mondja, Belgium kétnyelvű ország. Igen, de Magyarország egynyelvű. Igaz, hogy a 80 milliós Németország, a világ egyik gazdasági nagyhatalma két köztévét működtet. De az már nem igaz, hogy az ARD-hez „tartozik maga az ARD”, ugyanis maga az ARD: nincs. Az ARD tartományi televíziók közössége – németül: Arbeitsgemeinschaft... Igaz az is, hogy a 140 milliós, 9 időzónán átnyúló Oroszországnak is két köztévéje van. A többi említett tévé közül egyik sem közszolgálati: sem a TV2 Danmark, sem a brit ITV nem kap sem közpénzt, sem készülékhasználati díjat. Bizony hirdetésekből élnek, s bizony ezekben az országokban a magyarnál bölcsebb politika egyértelműen közszolgálati kötelezettségeket is ró a kereskedelmi tévékre. Nem tudok róla, hogy ezen országok bármelyikében lennének „nemzetpolitikai minimumok”. Van viszont állami médiapolitika, amely igen óvatosan turkál az állampolgárok zsebében. Leszögezem, hogy nem a Duna TV-vel van bajom. (Noha erősen kérdéses, hogy a magyar adófizetőknek kell-e például a Duna TV műsorán szereplő olasz vagy amerikai sorozatokkal, akár nagyszerű – nem magyar –művészfilmekkel szórakoztatniuk a világ magyarságát...) Azzal van bajom, szakemberek sokaságával együtt, ahogyan a Duna TV kommunikál. Hogy kijelent valamit, amit nem támasztanak alá adatok, tények. Kiad például egy ilyen közleményt: „A magyar és román nyelvű kereskedelmi csatornákat is megelőzve szilárdan őrzi vezető helyét a Duna Televízió az erdélyi televíziószektorban – derült ki a Duna Televízió Zrt. megrendelésére a független Outdoor Media Audit Kft. által, 2009. november 11. és 2009. december 23. között, az erdélyi magyarság körében végzett reprezentatív, személyes megkeresésen alapuló kérdőíves felmérésből.” Számok, kutatási részletek, módszertani információk nincsenek.

Vagy – ezt írja a sajtófőnök: „A Duna Televízió független, nemzetközi közvélemény-kutató cégek mérései szerint a világ legnagyobb, legnézettebb magyar nyelvű televíziós csatornája, napi nézettsége meghaladja a legnagyobb kereskedelmi csatornákét is”.

Ez bizonyítatlan. Megkockáztatom: bizonyíthatatlan. De ha belegondolunk, hogy a szomszédos országok magyarok lakta területein a kábelrendszerek nagy többsége a magyar kereskedelmi tévéket is kínálja, s hogy a két vezető csatornának Magyarországon egyenként napi másfélmillió nézője lehet, akkor arra kell gondolnunk, hogy a világ összes többi országában élő magyarok nagy többsége mindennap elsöprő arányban kell, hogy nézze a Duna TV-t.

És persze: „Az elmúlt 17 évben az MTV több mint 100 milliárd forint extra támogatáshoz jutott...” (Ezt a 17 évet nem értem, 1993-ban az MTV még egyeduralkodó volt.)

Ezt is mindig elmondja a Duna TV és egy-egy politikus. De – idézek Kozák Márton Magyar Narancs-beli cikkéből: „Kétségtelen, hogy az 1996-tól hatályos médiatörvény legelfuseráltabb eleme az MTV fi nanszírozásáról szóló rendelkezés. A törvény szerint az intézmény működtetése döntően az üzemben tartási díjakból és a reklámpiaci bevételekből történik. Csakhogy hamar kiderült, hogy a törvényhozói (és a szakmában is elfogadott!) feltételezéssel szemben a kereskedelmi tévék a tévés reklámpiac több mint 90 százalékát felszívják, ergo a köztévé nem képes hozni a tévés reklámpiaci bevételek egyharmadát. A következmény: hatalmas lyuk az MTV büdzséjében, amit ingatlaneladással, köztartozás-elengedéssel, változatos címeken nyújtott extra támogatásokkal ad hoc foltozgatott az Orbán-, majd a Medgyessy-kormány.” (Ezt a lyukat az MTV csökkenő mértékben, de azóta is görgeti maga előtt, s az új székház és az idei elvonások megint nagyon nehéz helyzetbe hozták a társaságot.)

A lényeget abban látom, hogy sem a magyar adófizetők, sem Magyarország nem engedhet meg magának két köztelevíziós részvénytársaságot. Két székházat. Két menedzsmentet. Két – nagyon költséges – hírgyűjtő operációt. Két reggeli műsort. Két sajtórészleget. Két kuratóriumot. Két műszaki infrastruktúrát. Két... mindent. Ez értelmetlen, kontraproduktív és drága. Amit a Duna TV csinál, arra feltétlenül szükség van. Arra is, amit az MTV. De aligha két, mindent duplázó cégben!

Hadd álljak elő én is európai példákkal. A TV5 francia nyelvű közcsatornák műsoraiból válogató műholdas televízió. Vagy a német 3Sat: a német, osztrák és svájci közcsatornák műsoraiból válogató műholdas televízió. Felejtsük el a neveket és az előjogokat egy pillanatra. Magyarországon van nem is három, hanem négy közcsatorna (mert a Duna TV másik csatornájáról, az Autonómiáról ismeretlensége és nézetlensége folytán hajlamosak vagyunk megfeledkezni, holott az is legalább 9 számjegyű forintba kerül évente). Értem, hogy ez sok érdeket sért, de bizonyosan elég legfeljebb kettő, s e kettő műsoraiból válogathat egyetlen világszerte látható műholdas csatorna. Nem egyetlen televízió, hanem az egész magyar köztelevíziózás legszínvonalasabb, magyar gyártású műsorait kell sugároznia. Így bizonyosan több jutna magyar kulturális és művészeti műsorokra, s így többet és jobbat kínálhatnánk a világ magyarságának is.

A szerző főszerkesztő, Magyar Televízió