A tanárképzés beillesztése/bepréselése a többciklusú képzés keretei közé ugyanis lényegében elhibázott, e képzés színvonalát, hatékonyságát hátrányosan érintő döntés volt. Az a körülmény, hogy az első ciklusban nincsenek külön tanári szakok, azt jelenti, hogy a szaktudományi képzésben a tanárképzés követelményei a humán szakokon gyakorlatilag nem, a természettudományi szakokon pedig csak korlátozott mértékben érvényesíthetők, nem elégséges a fakultatív pedagógiai-pszichológiai oktatás időkerete, és az első ciklusban, a képzési folyamat egészét tekintve a pályaidentifikáció, a tanári pályára történő szocializáció aligha lehetséges. E hiányok a második ciklusban csak részben pótolhatóak. A tanárképzés e rendszerének további következménye volt e tanévben a természettudományi tanári szakokra jelentkezők és felvettek rendkívül alacsony száma.

A bolognai folyamat keretében a többciklusú képzésre való áttérés ugyanakkor a tanárképzés mellett a humán és különösen a természettudományi szakképzésben is a színvonal csökkenését idézte elő.

A tanárképzés vázolt problémájának megoldása, e képzésnek – már az I. évtől külön tanári szakok szervezésével – egységes, osztatlan képzéssé nyilvánítása érdekében immár öt év óta ismételten javaslatok születtek. 2005 őszén, a felsőoktatási törvény tárgyalása során a Fidesz képviselői erre irányuló módosító indítványt nyújtottak be (amelyet azonban a koalíciós többség elutasított). 2006 júliusában konkrét javaslat történt a vonatkozó kormányrendelet módosítására, a tanárképzés egységes, osztatlan képzéssé szervezésére vonatkozólag. E javaslatot a 12 bölcsészettudományi és természettudományi kari vezető közül 11 támogatta, de arra a minisztérium részéről válasz nem érkezett...

A következő években a napilapokban és egyes folyóiratokban számos bírálat jelent meg a bolognai rendszernek a tanárképzés és a természettudományi képzés terén való alkalmazásáról, javaslatok születtek a szükséges változtatásokra, a tárca azonban sajnálatos módon ezekre sem reflektált.

Úgy gondolom, hogy e kérdés nagy fontosságára tekintettel az oktatáspolitika hallgatásának, óvatos, halogató magatartásának véget kellene vetni – most már tettekre van szükség. Kívánatos lenne, hogy ennek érdekében a szükséges lépéseket már a jelenlegi kormány megtegye, valószínű azonban, hogy a feladatot majd az új kormány fogja elvégezni…

A szerző történész