Levélturmix

A január 27-i újság is foglalkozott a drága tüzeléssel (Házias meleget ad a tűzre való kukorica), ami igaz, én is nyögöm. Hadd osszam meg gyerekori emlékemet –mely ugyancsak mélyszegénységben telt el – a fűrészporos kályháról. Nem vagyok még olyan öreg – 68 éves –, hogy ne lennének nálam idősebb és hozzáértőbb emlékezők erről a végtelen egyszerű, spórolós módszerről. Minden elégethető benne, s talán nem is kellene a jobb sorsra érdemes kukoricaszemet fűtésre használni. Ennek a kályhának volt egy külső köpenye, melybe illeszkedett egy belső henger, annak közepébe egy rudat kellett elhelyezni, körülötte pedig körben jó szorosan megtömni mindenfélével (fűrészpor, szénpor, törek, napraforgószár, kukoricaszár szecskázva, szőlővenyige-nyesedék, a skála éghető anyaggal tetszés szerint folytatható). Alul meg kellett gyújtani, és jó huzat esetén álló napig rá se kellett nézni. Ezeket az anyagokat össze is lehetne gyűjteni. Hány olyan háztartás van, ahol nem tudnak mit kezdeni az ilyen anyagokkal és szégyenkezve szemétbe dobják vagy elégetik az udvaron?! Szíves figyelmükbe ajánlanám mindazoknak, akik korszerűbb formában fel tudnák éleszteni ezt a végtelen egyszerű, olcsó és környezetbarát módszert.

Nagy Józsefné Sopron

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Budán, a Fő utcában található, és méltó szimbóluma a rábízott, illetve képviselt országnak. Portálja mocskos, elhanyagolt, homlokzatához biggyesztett előkertjében télen-nyáron szomjazó, elszáradt növények kókadoznak – függetlenül attól, éppen ki az aktuális miniszter. Az épület tetején nem éktelenkednek napkollektorok vagy -elemek, hátsó, Iskola utcai több száz négyzetméteres parkolójában csak autók parkolnak, nem kertészek, szinte minden felület aszfaltozott – az alkalmazottak sok időt tölthetnek vidéken, elegük lehet fűből, fából. Jóllehet az intézmény szűk kétszáz méteres körzetében tucatnyinál is több különböző iskola, óvoda működik, ott soha semmilyen, a környezetvédelemre utaló rendezvény, egy olcsó madáretető-kiállítás, vagy akár óriásplakát nem volt. Leesett a rendkívüli hó, a két kerületen átkúszó Fő utca járdáit a polgárok tisztességesen letakarították, így tettek az ott székelő intézmények is, egyedül a Minisztérium nem érzett ez irányú késztetést. Gondolom, már a csomagolással vannak elfoglalva.

Mayer Béla Budapest

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.