Mert irodát a leadandó cédulának kevesen keresnek. Az ezerszer és joggal kritizált rendszerben a politikai rokonszenven kívül nagy szerepet játszott-játszik a logisztikai háttér. A sok helyi szervezettel, s persze pénzzel rendelkező „nagyok” a betakarítással mindig is egykettőre végeztek, majd érdekeiknek megfelelően két verzió közül választottak. Vagy ugyanolyan lendülettel tovább kasszírozták a cetliket, hogy másnak ne jusson, vagy „visszaosztottak” annak a csoportosulásnak, amellyel a kétfordulós voksolás idején, esetleg azután „terveik voltak”. Az idén sem lesz ez másként, viszont a helyzet más, a szóba jöhető mezőny szűkül, ami nagyjából azt jelenti, hogy a cédulák keringője nehézzé, néhol lehetetlenné válik. A Fidesz, ahogy eddig, de most még eltökéltebben összpontosít az aratásra, nem áll le a kellő mennyiség összegyűltekor, hanem diadaljelentésekkel tűzdelve újabb és újabb csúcsokat fog ostromolni. A szocialistáknál se lesz hiány, ám úgy tűnik, bőség sem, stratégáik pedig úgy vélik, nem érdekük, hogy valamelyik párt a segítségükkel állíthasson országos listát. Magyarán a komoly infrastruktúrával bíró pártok ódzkodni fognak attól, hogy általuk szponzorált alternatívával keressenek majdani szövetségest. Orbánék egyre nyíltabban és hangosabban különböztetik meg magukat a Jobbiktól, azMSZP számára pedig egyelőre nem cseng elég hívogatóan az a variáns, hogy az MDF-et vagy az LMP-t átadott cédulákkal segítve kerülhető el legbiztosabban a Fidesz kétharmados győzelme. Ez pedig azt jelenti, hogy egy országos lista felállítása komoly erőfeszítéseket követel a kisebb pártok számára, s a nehezen formálódó MDF–SZDSZ-megállapodás sikerét minden olyan mozzanat rontja, amely akadálya a megfelelő számú kopogtatócédula összegyűjtésének.

Bokros Lajos uniós választásbeli sikere után a nem kis fantáziával összeálló jelölti névsor, miközben a fórum tagságát bizonytalanná, szervezeteit zilálttá tette, a szimpatizánsok számát egyelőre hiába növeli, ha nem lesz, aki megy, csenget, elkér. Azaz ha nincs, aki helyben szervez. Ráadásul úgy tűnik, hogy a konstrukció egyik szürke eminenciása – Mesterházy Ernő – bizonytalan ideig mással lesz elfoglalva, mint a kulimunka menedzselésével. Ugyanakkor attól fogva, hogy a két „ősi” rivális a kopogtatócédulákkal túljut az akadályon, az MDF-nek van esélye (a madarak védjegyét tapintatosan eltakarva) a frakcióalakításra, ami ismét bizonyítaná: a politika fordítókorongján a lehetetlen is lehetséges.

Minden olyan marketingfogás tehát, amely ma meghökkentő, arra szolgál, hogy a maximum nyolcszázaléknyi pragmatikus választót meggyőzze: jelöltjei józan (normális) Magyarországot szeretnének. Ezek a jelzők ma már hazánkban sajnos akár értékrendet is rejtenek. Bokros Lajosnak nemcsak azért van könnyű dolga, mert tudja, mit akar, hanem azért is, mert nyugodtan kimondhatja azt hangosan is. Lehet sok furcsaság, nehezen megemészthető előélet a hozzá csatlakozókban, egzisztenciális számítás a maradék MDF és a még cingárabb SZDSZ összekapaszkodásában, hatalmi praktika Dávid Ibolya és Retkes Attila szlalomjában – mindezek ellenére konkrét tartalmat árulnak, nem zsákbamacskát.

Hogy sikerül-e a tagságot szavazókra cserélniük, talán épp a közeli napokban dől el.