A feladatnak ki így, ki úgy, de tett eleget: volt, akinek a macskakaparásából képtelenség kideríteni, mit is birtokolt az elmúlt esztendőben, volt, aki mással íratta alá a javított verziót. A többség azonban nyomon követhetően adott számot gyarapodásáról – vagy nyomorúságáról, mert bizony van olyan képviselőnk, aki a magyar viszonylatban tekintélyesnek számító havi summa ellenére kevesebb mint ötven négyzetméteren éli mindennapjait sokadmagával, legalábbis az általa aláírt dokumentum szerint.

De valóban jó nyomon járunk, ha a most beadott nyilatkozatot megpróbáljuk összevetni az eggyel korábbival? Tényleg áttekinthető, pontos beszámolók ezek? Nem könnyű ezekre a kérdésekre választ adni. Jóhiszeműségünk jeleként feltételezhetjük, vannak annyira becsületesek a képviselők, hogy a valóságot mutatják be. Jóhiszeműségünket azonban erősen kikezdték más ügyekben a nyilatkozattevők. Nem hiszem, hogy egyedül gondolom ebben az országban: jó lenne egy hatóságra bízni a vagyonnyilatkozatokban foglaltak utólagos ellenőrzését. Miért is? Mert alig akad már olyan bűnügyi riport, amiben ne politikust vezetnének el rabláncon. Zacskókban cserélnek gazdát milliók, állami, önkormányzati cégekből ömlik ki titkos csatornákon a lé.

Mily meglepő, hogy képviselőink nem lelkesednek az ötletért! A vagyonnyilatkozatok gazdáját, a mentelmi bizottság elnökét idézem: rendőrállami módszer lenne a hatósági kontroll alkalmazása. Szerinte a parlamentnek beadott nyilatkozatok betöltik funkciójukat, biztosítják az átláthatóságot. Az adóhatóság vezetői meg nem tehetnek mást, széttárják karjukat: jogi felhatalmazás nélkül tehetetlenek. Csak akkor néznek bele a nyilatkozatokba, ha egyéb ügyben adóvizsgálat indul valamelyik országgyűlési képviselő ellen.

A szocialista politikus véleménye elég jól tükrözi azt a gondolkodásmódot, amit a politikai elit java része a magáénak vall. Nem kérnek a közszereplés kellemetlen, de elhagyhatatlan oldalából. Elvárják az elismerést (legyen az anyagi vagy erkölcsi) a közjóért való cselekedeteikért, de nem tűrik a kutakodást, hogy mit kaptak (adott esetben: vettek el) ők a köz javából.

A képviselők persze mutogathatnak olyan, több százéves parlamentáris rendszerekre, mint a briteké, ahol szintén bemondásra megy a nyilatkozat. Mielőtt mélyen meghajolnánk ezen érvelés előtt, nem árt felidézni, mi elég ott, és mi nem elég itt egy politikus bukásához. Tizedannyi vaj a fejen is örök búcsút jelent a brit politikai élettől, mint amennyi vaj avasodik itt nem kevés magyar politikus kobakján. A brit parlament tagjainak ráadásul nem évente kell beszámolniuk a jövedelmükről, ahogy nálunk, hanem négy héttel azután, hogy kézhez kapták az összeget. Azt is bele kell írniuk a nyilatkozatba, milyen munkáért járt a pénz, mennyi időt szántak rá, sőt a megbízó nevét, elérhetőségét is fel kell tüntetniük. Ott nem csak egy sajtfecni a nyilatkozat.