Szőnyi G. Sándor tapasztalt televíziós rendező (Televíziós dolgokról, február 1.). Amit szeretne – gazdag televíziós kultúrát és művészeteket –, azzal nehéz vitatkozni. Hogy hogyan szeretné – az nem teljesen világos. Valószínű, hogy a kultúrára fordítható pénzekből többet kell egy –megteremtendő – tisztességes, hiteles és igényes köztelevízióra bízni. A köztelevíziónak pedig a kulturális műhelyek lehető legszélesebb körét kell átlátható megbízásokkal ellátnia. Arról nem lehet szó, hogy az MTV mindent maga gyártson. Kell a sokszínűség, a sokféleség.

É. Szabó Mártával (Dunát rekeszteni?, január 29.) egyetértünk: gyerekműsorokra, gyerekeknek szóló fikcióra feltétlenül szükség van, erről is írtam. Kulturális igazgatói küszködésemet – több pénzért és több műsorért – vaskos belső levelezés bizonyítja, de az ilyen levelek közlését tiltja a szabályzat. Engem az MTV-ben senki nem próbált megvesztegetni. Sem kívülről, sem belülről. Igaz, hallottam egyet és mást és gyűjtöttem ellenségeket, mert nem tettem szívességeket és nem teljesítettem kéréseket. De... Bár élhetnénk abban a „kulturális nyomorban”, mint akkor: a korábbi időkhöz képest nagyon kevés pénz jutott kultúrára, ám a jelenből visszanézve... Voltak gyerekműsorok, Mindentudás Egyeteme, Századunk, akadtak – minimális költségvetésű – minitévéjátékok, állandó műsora volt Osskó Juditnak, Sebő Ferencnek, Várbíró Judit összekínlódott értékes zenei műsorokat, koncertközvetítéseket is, nagy viták közepette volt színház, nagy néha egy-egy opera is. És a végén – minimális pénzből –összehoztuk a napi Kultúrházat is. Mindezt ma sem szégyellem. De: hol vagyunk már ettől? Maradt: heti egy Kultúrház és Ráday Mihály éppen most 30 éves műsora...

É. Szabó Márta azt kérdi, miért drágább Óbudán televíziózni, mint a Mészáros utcában? Örülök, hogy erről végre szó eshet. Az okok tömegéből hadd soroljak néhányat: a Duna TV saját épületében működik, az MTV bérelni kényszerül székházát; az MTV-nek a költséges regionális stúdiók fenntartása mellett számtalan –nagyon szerény nézettségű – ún. közszolgálati műsort kell kötelezően készítenie, a Duna TV-t sem ilyen stúdiók, sem ilyen kötelezettségek nem terhelik; a Duna TV műholdas sugárzásra vásárol film- és sorozatjogokat, ez sokkal-sokkal olcsóbb, mint az MTV földi sugárzású jogdíjai; a Duna TV műholdas sugárzása évente milliárdokkal, még egyszer: milliárdokkal olcsóbb, mint az MTV földfelszíni sugárzása. Így hát a Duna TV-nek 2010-ben is több pénze marad műsorkészítésre, mint az MTV-nek. Részben ezért is engedheti meg magának, hogy olyan műfajú műsorokat is készítsen, amilyenek az MTV-ből hiányoznak. Kár, hogy ebből semmi nem látszik a Duna TV nézettségén: az m1 2009-ben, napi 24 órában átlagosan 9 százalékos közönségarányt ért el a 4 évesnél idősebb nézők között, a Duna TV átlagosan 2, KETTŐ százalékot (hajszálnyival kevesebbet, mint az m2), tehát éves átlagban minden ötvenedik néző választotta a Duna TV-t. Azt is megismétlem, hogy noha sok mindent lehet bírálni az MTV működésében, mégis igazságtalan és valótlan úgy beállítani, mintha a kétségtelenül kiváló társadalmi PR-munkát végző Duna TV-ről kellene példát vennie. Nem. Mert mindösszesen: az MTV ma is sokkal-sokkal olcsóbban ér el egy tévénézőt, mint a Duna TV. Sokadszorra is: semmi nem indokol három közcsatornát, melyek közül kettő műholdon is verseng egymással. (Ez nemzetközileg is példátlan.)

Vásárhelyi Mária (A közmédiashow színpadmesterei, január 30.) arról ír, hogy a – szerintem katasztrofális – médiatörvényt majdnem 90 százalékos többséggel fogadta el az Országgyűlés. És? Miért gondolja, hogy a tévedés monopóliuma kevés emberé? Sokan, nagyon sokan együtt nem tévedhetnek? Dehogynem. Még nagyot is. Halkan mondom, hogy annak idején volt ellenzéki javaslat arra is, hogy ne kettő, hanem csak egy országos kereskedelmi tévé induljon. Kettőt egyszerre korábban soha, sehol, senki nem engedett Európában. Féltették a köztelevíziókat. (Igaz, másutt a politikusok vették és veszik a fáradságot maguknak ahhoz, hogy beletanuljanak a médiába, mert tudják, hogy e nélkül nincs demokrácia.) Nálunk indult először egyszerre két országos kereskedelmi tévé, és kettőjük között az MTV a pincébe zuhant.

A kuratóriumokra – ebben a formájukban – nincs mentség és nincs magyarázat. Az ORTT rendkívüli teljesítményéről Vásárhelyi Mária megfeledkezik. A médiatörténelem nem fog. (A legfrissebb: az MTV – a 10 milliárdos költségvetési elvonás után, a kuratóriumi elnökség folyamatos takarékossági biztatására – el akarja adni a futball-vb-t. Úgy egymilliárd a tét. És az MTV sok meccset közvetíthetne is. Vevő is van. A kuratórium elnöksége szavaz: az MSZP-s kurátorok ellenszavazatai miatt a vb-t nem lehet eladni...)

A továbbiakban Vásárhelyi azt részletezi, hogy – szerinte – melyik párt menynyiben és miért felelős. Ez – a köztelevízió romjain – ma már lényegtelen. Az a kérdés, mit és hogyan lehetne változtatni?

Az eltörölt készülékhasználati díj, vitatkozok Vásárhelyivel, legalább az anyagi függetlenséget garantálná, ha költségvetési automatizmus lenne, föltéve, hogy elég lenne egy köztelevízió tisztességes működtetéséhez. Hogy mennyi az elég, azt nyilvánosan kellene megvitatni. Beszélgető tévé kell? Az ennyi. Tévéfilmeket, gyerekműsorokat is finanszírozó, értékeket nemcsak „közvetítő”, hanem „teremtő” tévé? Az annyi. De a köztévé elleni indulattengerben a nyilvános vita reménytelen.

Tényleg sajnálom, hogy nyilvánvalóan nem érti: a modell olyan, hogy nem működhet tisztességesen. Sem igényesen, sem hitelesen. Talán arról kellene gondolkozni, miért nő a szakadék a magyar társadalom és a közmédia között.

Kikapok Vásárhelyi Máriától, mert azt mondom, senki nem próbált megfelelő „erővel, színvonalon és presztízzsel” kiállni egy hiteles, minőségi köztévéért úgy, hogy „legalább a politika meghallja”. S elmondja, milyen sok civil megnyilvánulás igyekezett „megmenteni, talpra állítani” a közszolgálati médiát. Mindezt szégyenszemre nem vettem volna észre. Értékelem, hogy Vásárhelyi duzzogó felsorolásával azt erősíti, ami ellen hadakozik: azt mondtam, hogy a politika nem hallotta meg. Idézhetnék én is cikkekből, előadásokból. Nem idézek: mindannyian nem tettünk eleget.

De már azon is fölösleges vitatkozni, hogy ki mit tett és mit nem tett. Csőd van. A politika hallgat.

A szerző főszerkesztő, Magyar Televízió

Baló György