Felesleges gyerekkínzás

Soha nem volt még olyan nehéz a nyolcadikosok számára a központi írásbeli matematikafelvételi, mint az idén. Korábban a felvételi példasorok egy része alapismereteket tartalmazó feladat volt. Az előkészítő tanfolyamokon minden tanár felhívta a figyelmet arra, hogy a logikai példák mellett mindenki ezeket gyakorolja be, hiszen ilyen típusú feladat biztos lesz. Ám a példasort összeállítók az idén szinte csak nehéz, logikai készséget felmérő példákat tettek be a felvételibe. A magyar írásbeli ugyanakkor sokkal könnyebb lett. Miután a magyart a többség jól megírta, a középiskolák feltehetően annak alapján fognak válogatni, hogy a tanulóknak milyen a matematikai logikai készsége. Nem a tudásuk, mert a feladatok döntő többsége nem azt mérte fel. Így egy idegen nyelv szakra jelentkező diákot azért fognak visszautasítani a jobb iskolákból, mert a matematikai logikai készsége nem kiváló.

A tévében egy matematikatanár azt nyilatkozta, hogy ő ugyan a feladatokat nem tudná megoldani 45 perc alatt, de a diákok biztos ügyesebbek.

Megkérdőjelezhető az egész középiskolai felvételi rendszer jogossága. 14 éves gyerekeket stresszelünk teljesen fölöslegesen. Fél éven át nem hallanak mást tanáraiktól (szüleiktől), mint hogy ezen a 45 percen múlik a jövőjük. Hallottam olyan diákról, aki a vizsga előtt több nappal már nem tudott aludni. Szerintem néhány magas színvonalú iskola ugyan előírhatna speciális vizsgát, vagy behívhatná a jelöltet beszélgetésre (ahogy ez 2004 előtt történt), de azt nem tudom elfogadni, hogy a középiskolai felvételinél a diákok szelektálását lényegében a matematikai készség határozza meg.

Egy szülő

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.