A jó szándékú, de hozzá nem értő és a rossz szándékú „tettesek” száma ugyanis igen nagy.

A köztelevíziózás állapota ma olyan, hogy már csak előre érdemes nézni.

Egyesületünk, a Televíziós Művészek Társasága a televíziók kulturális értékeinek védelmében alakult, a televíziók kulturális tevékenységével foglalkozik, ezért az alábbiakban elsősorban erről lesz szó.

A közszolgálati televíziók működési rendje rossz. Ezért a felsőbb és az alsóbb szinteken egyaránt eltűnt, vagy minimálisra csökkent a személyes felelősség.

Egy-két kivételtől eltekintve minden televízió éves műsortervvel dolgozik. Tapasztalatból tudjuk, hogy hozzávetőleg harminc műsortípus létezik. A műsorterv ezekből áll össze. Az éves műsorterv mutatja meg, hogy egy televízió milyen arculattal kíván megjelenni. Az éves terv „ígéret”, melynek megvalósításához a televízió pénzt kér a költségvetésből. A döntéshozók ennek az ígéretnek az alapján adnak több, vagy kevesebb támogatást. A televízióknak a megadott támogatáshoz kell igazodniuk tartalmi és anyagi vonatkozásban egyaránt.

A műsorterv összeállítása igen nagy munka. A megvalósítása úgyszintén. Ehhez a különböző műsortípusokkal foglalkozó szerkesztőségek előkészítő és alkotó munkája kell. A televíziók ma is rendelkeznek néhány szerkesztőséggel. Jellemzően olyan területeken (híradó, sport, kvíz), melyek arculatuk fő – csaknem kizárólagos – meghatározói: a tájékoztatás és a könnyedebb szórakoztatás. Ám a televízió ennél több. Amikor szinte az egész ország a televíziós műsorokból tájékozódik, művelődik, amikor morális érzékét, gondolkodásmódját is ezek a műsorok alakítják, tudomásul kell venni, hogy a televízió kötelező feladata a lakosság kulturális szintjének az emelése. A mai köztelevíziózásból hiányoznak – vagy csak igen elmosódott határvonalakkal léteznek – a kulturális tevékenységet irányító szerkesztőségek. Miért nincs például a Magyar Televíziónak gyermekdramaturgiája? Nem fontos? Annak idején sok gyerekfilm készült, melyeknek a nemzetközi piacon is nagy sikerük volt. Csak néhány példa. Létezett a Futrinka utca, a dramatikus programokat is tartalmazó iskola televízió, több nemzetközi díjjal jutalmazott gyerekműsor, közöttük a „Gyerek Oszkár Díjat”nyert sorozat, a Keménykalap és krumpliorr. Miért nincs dokumentumfilm-szerkesztőség? Sára Sándornak a második világháborúról készített filmsorozata pl. igen nagyhatású sorozat volt.

Miért nincs irodalmi-drámai szerkesztőség? Annak idején képernyőre került a magyar irodalom színe-java, Katonától Németh Lászlóig, Madáchtól Lengyel Józsefig, Heltaitól Csurkáig. Miért nincs zenei szerkesztőség? A TV Zenés Színháza tíz év alatt ötven eredeti televíziós opera és operett filmet hozott létre. Köztük a Bánk bánt és a Hunyadi Lászlót, Mozart, Verdi, Puccini műveit, de a Lili bárónőt és a Bob herceget is. Volt Repülj páva, és Karmesterverseny is. A Magyar Televízió tanácstermében három szekrény volt telve nemzetközi díjakkal.

Nézzük az ellenérveket:

1. Vissza kellene hozni a szocialista korszak televíziós rendjét?

Ez nem érv, mert egy szervezeti-működési rendszer nem politikafüggő. A hídépítés alapvető műszaki paraméterei sem változtak a szocializmus óta.

2. A köztelevíziók kulturális tevékenységének kibővítése sok pénzbe kerül.

Ez igaz, de a nemzet gazdasága mellett, azzal teljesen egyenrangúan a nemzet kulturális színvonala is döntő kérdés. A józanabb közszellem, a műveltebb, a bölcsebb, a közösség iránt nagyobb felelősséget viselő, kulturáltabb lakosság a legfőbb biztosítéka az értelmesebb, eredményesebb, célravezetőbb politizálásnak is, és ez az alapja nemzeti identitásunk megerősödésének is. A televíziók kulturális szerkesztőségei akaratlanul is maguk köré szerveznék területük értékes embereit, írókat, színészeket, tudósokat. Műhelyek jönnének létre.

3. Néhány éven belül úgyis megváltozik a televíziózás jellege, s egy központi adatállományból majd ki-ki, ízlése szerint hívhatja le készülékére azt, amire kíváncsi. Miért kell akkor ilyen „régimódi” televíziós struktúrát létrehozni?

Egyszerű a válasz: azért, mert abba a bizonyos „adatállományba” bekerülő programoknak is el kell készülniük valahol.

A legfőbb akadályok a következők:

1. A közszolgálati televíziók kulturális programjaira szánt költségvetési összeg szétaprózódik (MMKA, NKA, ORTT, Kulturális Minisztérium.). A költségvetés televíziózásra szánt részét a „műhelyek”, tehát a televíziók között kellene szétosztani. A „műhely” felelős ugyanis azért, hogy a támogatást a szerkesztőségek között megosztva az éves tervét megvalósítsa.

2. A pályázati rendszer hibás, a szétaprózott támogatások miatt drága és tisztázatlan.

A kulturális területek többségében (dokumentumfilmek, tévéfilmek) egy közszolgálati televíziónak csak arra van lehetősége, hogy az ötlethez sugárzási szándéknyilatkozatot adjon és technikai-műszaki állományából esetleg valamekkora támogatást felajánljon. A végső döntések nem a televíziók, hanem a különböző intézmények, alapítványok kuratóriumainak a kezében vannak, melyek többnyire felkért eseti bizottságok ítéletei alapján döntenek.

Hiba, ha a végső döntés ott születik, ahol nem napi feladat és gond a csatorna terveihez való igazodás, s ahol ezeket az esetek többségében nem is ismerik. A végső döntéseknek a televíziós csatornák kezében kell maradniuk. A pályázatokat a televízióknak, vagy szerkesztőségeiknek kell kiírni, és a döntést is nekik kell meghozniuk, mert ők tudják, hogy terveikhez milyen stílus, milyen minőség, milyen szerzők, milyen témák, milyen ötletek kellenek. Nem szabad a szerkesztői döntést az adott csatornán kívülre vinni. A kuratóriumok döntéseit nem kell indokolni. Így a döntés nem ad támpontot az esetleges további javító, dramaturgiai munkához, és az indoklási kötelezettség hiánya ellenőrizhetetlen hatalmat ad a kuratóriumoknak.

A kuratóriumok és eseti bizottságaik a mozifilm pályázatok rendszere szerint dolgoznak. Egyedi esetekre, egy-egy forgatókönyvre koncentrálnak. Ami a mozifilm esetében helyes, az a televíziós produkciók megítélésénél nem. A televíziók nem egyedi műsorokban, hanem éves struktúrákban gondolkodnak. Műsoraik száma összehasonlíthatatlanul nagyobb az éves mozitermésnél. A televíziók műsortervezése a televíziók dolga, ezért a produkciók feletti döntésnek a televíziók kezében kell maradnia.

A szerző rendező