De nemcsak őt, hanem mindazokat a helyi politikusokat, vállalkozókat és közéleti személyiségeket, akik a képről vidám és önfeledt arccal mosolyognak a kikerekedett szemmel bámuló nézőre.

A Debrecenben jól ismert hoteltulajdonos-nagyvállalkozó a hírek szerint meglepetést akart szerezni a délceg „huszároknak” a tudtuk nélkül megrendelt képpel. Mit mondjak? Jól sikerült. Amikor a festményről készült fotók fölkerültek az internetre, vélhetően emberek tízezrei csapkodták a térdüket a nevetéstől. Sokan azonban aljas, baloldali provokációra gyanakodtak az összeesküvés-elméletek alapvető logikája szerint: elvégre egy rendes, becsületes, jobboldali szavazónak biztosan nem jutna az eszébe, hogy az ország nyilvánossága előtt tegye nevetségessé a teljes debreceni elitet. Az akció akkor sem szólhatott volna nagyobbat, ha tudatosan tervezték volna meg Kósa Lajos lejáratását – holott lejáratásról eredetileg szó sem volt.

Mindössze annyi történt, hogy a város egyik tehetős lakója örömet akart szerezni Debrecen első polgárának. Istenem, hát szereti. Mi ebben a különös? Hiszen Debrecenben a polgármester a legnépszerűbb ember hosszú évek óta. Ő az alfa és az ómega, az origó, a világítótorony, amelynek fényéhez igazodni kell. Az emberek pedig már csak olyanok, hogy folyton a vezér kegyeit lesik. Ilyen a természetük. Az első polgár kedvében akarnak járni, örömet akarnak neki szerezni, a jóindulatába akarnak férkőzni, el akarják nyerni a szimpátiáját, meg akarják veregetni a vállát, meg akarnak neki felelni, teljesíteni akarják az elvárásait, érvényesíteni akarják a szempontjait, minduntalan jó pontot akarnak szerezni nála, s rettegnek attól a gondolattól, hogy egyszer kegyvesztetté válhatnak.

Politikai ellenfelei nem bírnak Kósa Lajossal, túl erőtlenek és ötlettelenek ahhoz, hogy alternatívát mutassanak föl a látványos eredményeket produkáló polgármesterrel szemben. Kósa nem egy, hanem tíz lépéssel jár előrébb a helyi ellenzéknél, amelynek soha nem sikerül őt komolyan megszorongatnia. A polgármester biztos fölényének tudatában mosolyogva figyeli és könnyűszerrel veri vissza az ellenzék erőtlen próbálkozásait.

S amikor kezdi azt hinni, hogy őt már nem érheti baj, megjelennek a lelkes rajongók, és agyonszeretik.

Jönnek a helyi sajtómunkások, és kritikátlanul zengik Kósa Lajos dicséretét a városháza ellenőrzése alatt álló médiában. A közgyűlésben és pártjában minden szavára bólogatnak a bólogatójánosok, és akarva-akaratlanul kiskirályt faragnak belőle. Önkormányzati megrendelésekért kuncsorognak nála vállalkozók, s ha nem kapják meg, elterjesztik a pletykát, hogy tíz százalékot kért magának a beruházásból.

Szegény Kósa Lajos. Lehet, hogy a saját támogatói fogják tönkretenni?