A kicsi különbség
Zavaros, ugye? Pedig tényleg így van.
Eleinte valóban öten kezdték, öt férfiú, aztán egyikük kimaradt, s egy ideje két nő vezeti a hét közepén a beszélgetést. Én még úgy tanultam, négy meg kettő semmiképpen sem öt. Hacsak úgy nem, hogy két nő tesz ki egy férfit.
Ha a nők lehetőségeit, szerepüket tekintem a magyar közéletben, tényleg beválhat ez a számítás. A gazdaságban talán kevésbé, de azért ott is jócskán elmaradunk a fejlett világtól. Igaza van dr. Nagy Mariannának (Le a nőkkel!, január 6.), címében némileg indulatos, de teljesen jogos kiáltványának. Nem vitázom vele, csak kiegészíteni próbálom.
Nem kétséges, nagy utat tettünk meg a választójog kiharcolásától kezdve a pénzügyi függetlenségig. Mármint, hogy mi magunk kezelhetjük a pénzünket (ha van), és nem a férjünk vagy apánk, mint még a világháború előtt is. A leglényegesebb valóban a gazdasági függetlenség, amit kizárólag a munka és a vállalkozás világában érhetünk el. Ezt hangsúlyozza minap megjelent cikkében Cherie Blair is, ez a valóban független, híres politikus férjénél sikeresebb nő.
Biztató példa, hogy az USAmost lépett át egy küszöböt: a munkában állók fele immár nő, sőt, az egyetemet végzettek 51 százaléka is. Az EU-ban a 2000 óta létrehozott nyolcmillió új munkahelyből hatot nők töltenek be. Az USA-ban a válság kitörése óta elbocsátottak háromnegyede férfi, a női munkanélküliségi ráta (8,6 százalék) pedig kisebb, mint a férfiaké (11,2 százalék). Érthető, a válság fő vesztesei, az autóipar és a pénzügyi ágazatok férfiakkal voltak teli.
A közéletben is van előrehaladás. Franciaországnak, Angliának volt már miniszterelnöknője, jelenleg pedig Angela Merkel talán a legbefolyásosabb, leginkább elfogadott országvezető. Még a teljesen férfiak uralta Szaúd-Arábiában is kormánytag lett egy nő, igaz, csak államtitkárként. Jordániában négy nő van a kormányban.
Hanem Ugocsa, ugye, non coronat. Magyarország büszkén mutathatja tiszta, homogén kormányát, melyben még díszként sincs nő miniszter. Nem zavarja az urakat, ha kényes vicceket akarnak mesélni, vagy fontos futballeredményeket megtárgyalni. De nemigen zavarnak nálunk a nők a fontos döntéseket hozó bizottságokban, pénzosztó testületekben sem, alig akad belőlük néhány, és ha új embert kell kinevezni egy magyar közhivatal élére, bizton számíthatunk rá, hogy férfi lesz az illető. Nagy Marianna tényszerűen sorolja, hogyan alakul a jelenlegi parlamenti pártokban a nők részvétele. Engem megrendített, hogy a magát baloldalinak hirdető MSZP e tekintetben mennyire szűk látókörű. Igazuk volt azoknak a jelölt nőknek, akik visszaléptek a teljesen esélytelen listás helyekről. Különösen neheztelek a két – egyébként kiváló és nekem rokonszenves – vezető nő politikusra, Lendvai Ildikóra és Dávid Ibolyára, akik csakis férfiakat támogatnak, nyomnak előre a pártjukban. Az MSZP nagyobb létszámban van jelen a parlamentben, mint az MDF, ezért náluk kissé több a „token woman” (kirakatnő). De mindig és csakis ugyanaz a három-négy. És hol az utánpótlás?
Megnyugvással nézhetnénk, hogy,mondjuk, a Zuschlag-ügyben csupa férfi a vádlott. Persze, nem azért, mintha egy nő ne lehetne korrupt. Biztosan lehet, legfeljebb kisebb arányban. Egyszerűen azért hiányoznak a vádlottak padjáról a nők, mert nem kerültek be a vezetőségekbe, nem jutottak közel a pénzeszsákokhoz, legfeljebb arra voltak jók, hogy behozzák a kávét és vezessék az ülések jegyzőkönyveit. Nézzük csak meg a pártok ifjúsági tagozatait, szervezeteit, vagy a hallgatói önkormányzatokat! Nem látok a felső vezetők között lányokat. Holott például az egyetemi-főiskolai hallgatók között többségben vannak a lányok (kivéve a műszaki szakmákat).
De tényleg, hol vannak az ifjú leányok a közéletben? Nem akarnak, vagy nem tudnak érvényesülni?
Sem, sem. Nálunk még mindig az öltönyös, nyakkendős urak a minták. Amikor a médiában körkérdéseket intéznek csuda okosokhoz, szinte kivétel nélkül férfi válaszolhat. Ha mégis akad köztük nő, akkor meg, mint most éppen az egyik közéleti hetilapban, nem vállalati vezető, közgazda, mérnök, orvos, kutató. Hanem jósnő...
Nem látom derűsen a jövőt. Ha lesz nálunk politikai váltás – ami persze egyáltalán nem biztos –, akkor a női egyenlőség szempontja még inkább vissza fog szorulni. Jól levezethető ez a pártok vezetőinek mostani viselkedéséből. Kétségtelen, hogy az egyik feltörekvő új párt vezéregyénisége egy nő, aki markánsabban tud gyűlölködni, mint ahogy a pártvezető férfiaktól megszokhattunk. De egy példa nem példa.
A munka világa sem túlságosan biztató nálunk. Egyrészt az azonos munkakörökben változatlanul mintegy 20 százalék az eltérés a keresetekben a férfiak javára. Másrészt, a társadalmi elvárást továbbra is úgy orientálják – a magukat szocialistának mondó kormányaink is –, hogy a nők csak nagy nehézségekkel egyeztethessék össze a hivatást a családdal. A gyesnek és gyednek sok előnye van, de a karriert nem segíti elő. Vegyük már észre – amit a mai ellenzék hajlamos tudatosan elfeledni –, hogy a gyes és a gyed a Kádár-rendszer találmánya a hetvenes évek elejéről. Nem ősi juss, hanem egy megbuktatott rendszer által bevezetett és fő feladatát (a gyermekszám növekedését) soha be nem töltött intézkedés. Az USA-ban nincs is államilag elrendelt fizetett anyasági szabadság, csak 12 hét áll a szülőanyák rendelkezésére, de fizetés nélkül. És a fejlett országok is elsősorban a részmunkaidőben látják a megoldást.
Gyes, gyed, részmunkaidős foglalkoztatás. Voltaképpen nem rossz intézkedések. Csak van egy alapvető baj velük: amikor ezekről szólnak, csakis és kizárólag nőkre gondolnak. Mint például a Népszabadság egész oldalas cikke is (Matalin Dóra: Új megoldások a kisgyerekek ellátására, január 8.). És apák nincsenek? Kézenfekvő, hogy meg lehet osztani az otthonmaradási időt. Akár el is lehet rendelni valamilyen ésszerű megosztást. Miért csak a nő karrierje sérüljön? De elvárhatjuk-e egy tisztán férfi kormánytól, hogy ez eszébe jusson? Na ugye.
Ezért kell a részvétel. Ezért is. Mert szerencsére, mára már teljesen elavultak a XX. század elejének-közepének feminista tradíciói, amelyek a férfi viselkedést tartották mintának, és az erények elejének a „férfiasságot” tekintették. A mai nőmozgalmaknak más a felfogásuk. Felismerték és hirdetik, , hogy éppúgy kimagasló erény lehet a „nőiesség”: a nagyobb együttműködési készség, a konszenzusteremtésre, kompromisszumokra. A nők többsége kevésbé hatalomorientált, igaz, kevésbé kockázatvállaló is. Nem ellentmondó, hanem kiegészítő tulajdonságok ezek. Ezért kell, hogy sokkal nagyobb számban és arányban legyenek jelen nők a gazdasági vezetésben, a parlamentben, a kormányok magas vezetői posztjain. És éppen a hatalom csúcsaira eljutott nőknek kell jelentős részt vállalniuk a kezdeményezésben, a folyamatos támogatásban, az utánpótlás kiválogatásában. Vagyis, kellene.
Hogy a sokat emlegetett „kicsi különbség” a nők és a férfiak között tényleg ne váljék dominánssá.
A szerző villamosmérnök, a Magyar Mérnök Akadémia tagja
