A válságban különösen megszorult a középosztály, azon belül is a „szendvicsnemzedék”, a negyvenesek, ötvenesek, akiknek gyerekei még a felsőoktatás padjait koptatják, miközben az idős nagyszülőkről is gondoskodniuk kell. Ennek megfelelően szerdán Obama elnök is tudta: ennyi tapsoló, demokrata párti kezet aligha lát majd egy év múlva, amikor a törvényhozás két háza előtt ismét értékeli az ország helyzetét. Novemberben kiszavazzák egy részüket a hatalomból.

Állások, állások, állások: huszonkilencszer mondta ki a szót Obama a beszédben, mert az emberek szerint ez a legfontosabb. Most már szerinte is. A 44. elnök szavaiból az derült ki: tud úgy alkalmazkodni a realitásokhoz, hogy nem fogadja el a politikai kényszerek mindegyikét. Beletörődni látszik, hogy csak felvizezett egészségbiztosítási reform és – cseppnyi olajjal, csipetnyi szénnel, atommal – hígított éghajlatvédelmi törvény születhet majd, mert a minősített demokrata többség megszűnésével erre van valós lehetőség. Abba viszont nem, hogy egy „mindenre csak nemet mondó” párt (a magyar olvasó ilyenről még csak nem is hallhatott) diktálja a tempót.

De abba sem, hogy a székük elveszítésétől tartó demokraták – a teljes képviselőházat és a szenátus egyharmadát érintő novemberi választások előtt – az elkövetkező szűk évet ne a program végrehajtásával, hanem a választói félelmek, dühök elől elhajolva, annak elszabotálásával töltsék. Obama a minap reaktiválta egykori kampányfőnökét, a 2008-as siker titkairól nyilatkozó, nemrég Magyarországon is járt David Plouffe-t, akit chicagói győzelmi beszédében a meg nem énekelt hősnek nevezett. Feladata az lesz: rázza gatyába az újabban széthúzó demokratákat.

Barack Obamának a nem túl eredményesre sikerült első elnöki évében az a kényelem is megadatott, hogy az ellenzék személyileg is romokban hevert, igyekezvén megszabadulni a levitézlett lúzerektől és a fellegekbe parittyával fellőtt rúzspolitikusoktól. Ma már ez sem így van. A republikánus táborból Bob McDonnell vagy Scott Brown személyében a minap olyan, még viszonylag fiatal, de már kellő tapasztalattal rendelkező, jó kiállású, értelmesen beszélő figurák jöttek fel kormányzói és szenátori pozícióba – azaz a potenciális elnökjelöltek körébe –, akikről egyszer talán napi szinten írhatunk e hasábokon is.