Az Eötvös Károly Intézet névadója például vaskos kötetet jelentetett meg a közjogi csatározásairól Harcz az alkotmányért címmel. Sokszor erős az az alattomban is terjesztett látszat, hogy nem más, maga az alkotmány akadályozza a hatékony politikát, a jó kormányzást. Így volt ez már a szelíd és boldog békeidőkben is. Miután Tisza István 1904-ben a házszabálynak a szólásszabadságot korlátozó megváltoztatásával az ellenzék pártjai szerint merényletet követett el a magyar alkotmány ellen (lex Daniel), maga Eötvös Károly fogalmazta meg az ellenzéki pártok Szózat a nemzethez című iratát, melyben nem habozott az alkotmánysértő Tisza Istvánt (Perczel Dezső házelnökkel egyetemben) gonosztevőnek minősíteni.

Ez pedig a Perczel-féle „zsebkendőszavazást” követően történt. Perczel az ellenzék jogait korlátozó lex Danielt a zsebkendőszavazás olcsó trükkjével szavaztatta meg. Szavazógép hiányában akkoriban az ülve maradó képviselő nemmel, a felálló pedig igennel szavazott. A trükkös Perczel pedig, mélyen hallgatva arról, hogy most a házszabály felett szavaztat, egyszer csak hirtelen elkezdte a zsebkendőjét lengetni, mire a kíváncsi képviselők mind felálltak, ő pedig megállapította, hogy íme a lex Danielt a Ház elfogadta. Az ellenzék a következő ülésen válaszul szinte az utolsó deszkaszálig szilánkosra zúzta az üléstermet, s a letört széklábakkal, kitépett ajtókkal a darabontokat is kiűzte a parlamentből. Ezzel aztán, bár ez nézőpont dolga, meg lett védve az alkotmány, az uralkodó kiírta a választást.

Ha az ezeréves alkotmányokat efféle támadások érhetik, és ennyire vehemens lehet az alkotmány feletti vita, mely olykor még a társadalmi békét is érinti, fokozottan veszélyeztettek a húszévesek.

Sokan vélik manapság, hogy a politikai válság a közjogi berendezkedés alkalmatlanságával, sőt a jogok és kötelességek elosztásával is összefügg. Mi viszont lényegét tekintve állandónak szeretnénk látni a jogállami forradalom alkotmányát.

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet 2003-as megalakulása óta könyvkiadással, kutatásokkal, konferenciák szervezésével folyamatosan vizsgálja, kutatja és – sokféle nézetnek fórumot biztosítva – vitatja az alkotmányosság tudományos és gyakorlati szakkérdéseit, igyekszik megismerni a hazai alkotmányos jogtudatot, a jogállami forradalom alkotmányának hatályosulását.

2008-ban beszélgetéssorozatot indítottunk Mi fenyegeti a köztársaságot? címmel, melynek előadásait a közelmúltban jelentettük meg könyv formájában.

Legutóbb pedig két kérdéssel fordultunk a közélet jeleseihez, olyan emberekhez, akiknek a véleménye számít. A kérdéspár jelezte ugyan az Eötvös Károly Intézet alkotmányvédő preferenciáit, de a válaszadókat véleményük megformálásában nem korlátozta. A kérdéseink így szóltak: Mi az ön számára a Harmadik Magyar Köztársaság alkotmányának legfőbb erénye? Melyek az alkotmányos berendezkedésnek azok az elemei, amelyek az ön számára a legfontosabbak, amelyek feltétlenül megőrzendők?

Elég sokan nem válaszoltak, ami rendjén valónak és természetesnek tekinthető minden körkérdés esetén. Annak a pártelnöknek a válaszát is zokszó nélkül vettük tudomásul, aki más elfoglaltságára hivatkozva mentette ki magát. Azt viszont már nehezményezzük, hogy elég sokan, nagyon udvariasan, azon sajnálkoztak, hogy hozzáértés hiányában nem válaszolhatnak. Nézetünk szerint minden demokráciában folyamatos, akár szenvedélyes, sokszemélyes diskurzusnak kell folynia az alkotmányról, miként általában is a közügyekről. Több országot ismerünk, ahol ez tényleg így van. Egy fiatal köztársaság esetében ez különösen fontos lenne. Ha nem is a szabályait, az alkotmány alapelveit illendő ismernünk, és jó, ha az alkotmányról, a jogainkról, az alkotmányos rendről vállalt véleményünk van.

Szerencsére azért sokan válaszoltak. (A válaszok itt olvashatók: alkotmanyertekei.hu.) A válaszolók köre, amint az általuk képviselt vélemények is örvendetesen sokszínűek. Az alkotmánnyal napi munkaeszközként foglalkozó szakmabeli jogászok és az alkotmánnyal ugyancsak hivatásból foglalkozó politikusok mellett többművészeti ágbanműködő alkotók, újságírók, társadalomtudósok is megtiszteltek bennünket válaszaikkal. Fontos tanulságuk ezeknek a szövegeknek, és az előzetes várakozásainknak is megfelel, hogy a tanult jogászok és a közügyeknek elkötelezett „laikusok” okfejtései között szerencsére nem tapasztaljuk a hozzáértés–hozzá nem értés ellentétét, inkább a kompetenciák különböző típusait figyelhetjük meg. Az alkotmány, véljük, fontosabb annál, hogy csak jogászokra bízhatnánk.

Figyelemre méltónak találtuk például a válaszok leggyakrabban visszatérő motívumát, hogy ti. a jogállami alkotmány legfőbb erénye, értéke az, hogy létezik. Ez szinte semmitmondó, tautologikus kijelentésnek tűnik, pedig nem az. Többen utaltak arra, hogy a pártállami papírosalkotmány és a jogállami között nincs folyamatosság. Ki a visszaszerzett, ki pedig a megszerzett szabadságról szólt. Némelyek pedig arról, hogy a hierarchikus vertikális viszonyokat felváltották a mellérendelések. Fontos az a megjegyzés is, hogy az alkotmány hatálybalépésével megszűnt a kettős beszéd kényszere.

Bármennyire fontosak is az alkotmány szavai, mondja az egyik válaszolónk, még fontosabb az alkotmány szelleme, amiről akár eszünkbe juthat a lengyel kis alkotmány példája is, hogy ti. a jogok biztosításához, hatékony alkotmánybíráskodás mellett, akár az is elég lehet, ha a jogállamiságot és a személyek méltóságát kimondjuk, noha jobb persze, ha a jogok és azok garanciái nevesítettek, de a jogállam és a pártállam még csonka alkotmány esetén is megkülönböztethető. Ugyanakkor, békében, a már elért védelmi szint nem csökkenthető.

Van, aki kiemeli, hogy az alkotmánybírósági értelmezésekkel a mi mostani alkotmányunk egy modern alkotmányos állam minden tartalmi, eljárási és alapjogi értékét tartalmazza. A legfontosabb értéknek mondják, külön is hangsúlyozva, az alapjogok sérthetetlenségét is. Van, aki szerint az alkotmányban élő nemzet saját országában szuverén, öntörvényű, a rendjét maga alakító politikai közösség, de a szabadsághoz nem szokott, felelősséget nem tanult közösségünk az önzés szavára hallgatva sajnos nem tette magáévá az alkotmány értékrendjét. Egy másik válaszolónk szerint az alkotmány szerepe ugyan pozitív volt, de nem váltotta be reményeit. Van, aki arról számolt be, hogy az alkotmány iránti valamikori heves érzelmi kötődése mára megszűnt.

A válaszolók közül többen búslakodnak az alkotmányozás lezáratlanságán, de van, aki éppen a rendszerváltást nem tisztelő új alkotmányozástól óv. Mások dicsérik hatályos alkotmányunk történetiségét, az alkotmányszerzés tárgyalásos történetét. Van, aki külön alkotmányos értéknek tartja, hogy az alaptörvény a régi és az új elit tárgyalásain született meg. Az egyik válaszoló fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy alkotmányunk kerek és egész. Többen a legfontosabb értéknek az alkotmány normatív természetét jelölik meg, amivel arra utalnak, hogy rendelkezései számon kérhetők.

Izgalmas évek elé nézünk. Az alkotmányért folyó küzdelem új fejezete nyílik meg.