Ugyanilyennek minősítem ugyanebben az ügyben politikusok – Sólyom László államfő, Páva Zsolt pécsi polgármester vagy Szili Katalin – „radarellenes” fellépését is, ám ezeknek nem volt jogkövetkezményük. Ennek a határozatnak azonban van.

A magyar bírák (már aki) és a magyar politikusok (már aki) mintha téren és időn kívül élnének. Mindenesetre olyan preferenciáik vannak, amelyeknek a nemzeti érdekhez semmi közük. Úgy látszik, nem hajlandók számításba venni, hogy a magyar légtér, illetve a légtér alatti szárazföld (vagy vizek), az ott elhelyezkedő olykor stratégiai létesítmények védelme hatékony előrejelző rendszert igényel. A szó katonai értelmében „látunk” északra egy lokátorral, látunk keletre is, de délre pillanatnyilag nem, illetve ha igen, akkor módfelett korlátozottan.

Ami annyit jelent – sok más mellett –, hogy Gripen-flottánk, amelyet súlyos tízmilliárdokért vásároltunk, ez idő szerint – egy hajdani katonai vezető szellemes kifejezésével élve – „rövidlátó sólyom”, és az ilyennel nem lehet vadászni. Délre néző, messze néző lokátor híján légierőnk nem kapja meg azokat az előrejelzéseket, amelyek a légterünk hatékony védelméhez szükségesek. (A NATO integrált légvédelmi rendszere sem.)

Légvédelmi rendszerünkben van tehát egy lyuk, amely, tervezőasztalon legalábbis, még tragikus következményekkel is járhat. Nem a NATO-ra, miránk nézve. Kérdezem: most félünk vagy nem félünk azoktól – legyenek terrorizmushívő fundamentalisták vagy más, mindenre elszánt csoportok –, akik vagy amelyek szélső esetben támadást fontolgatnának a paksi atomerőmű ellen? Szóban igen, a gyakorlatban – látnivalóan – nem. Bíróságaink, egyes politikusaink ezt nyomatékosítják.

Holott ezeknek az embereknek ismerniük kéne azt a féltitkos történetet, hogy amúgy rossz tréfa, színlelt provokáció gyanánt Magyarország egyik legismertebb pilótája dél felől (ismétlem: dél felől) egy kisgép fedélzetén berepült Paks légterébe anélkül, hogy öreg „kisradarjaink” érzékelték volna a jöttét! Sólyom László zengői bazsarózsái nem integettek a fejükkel. Akkor se, amikor a szerb légierő 1991-ben bombát ejtett Barcs környékére.

Ennek a fele se tréfa. Ha valaki úgy gondolná, hogy egy jelentős honvédelmi beruházást minden környezeti ártalom nélkül meg lehet úszni, súlyosan téved. Valami áldozatot csak kell hozni annak érdekében, hogy az ország légtere délről is védve legyen. A „zöldhisztéria” és a nemzeti érdek még csak köszönő viszonyban sincsenek egymással. Normális ésszel, racionális gondolkodással ez másodpercek alatt felfogható.

De mi úgy döntöttünk, hogy a közmondásos réteshez hasonlóan nyújtjuk és nyújtjuk a meddő radarvitát, egészen addig, amíg… Amíg? Van természetesen egy másik olvasata is az ügynek. A biztosra jövendölt majdani kormányzati hatalom máris készséges kiszolgálói a jelek szerint abban érdekeltek, hogy a mostani hatalom egyetlen projektje se valósuljon meg, károsuljon akármilyen érdek. Ha lesz új kormány, akkor majd lesz másfajta gondolkodás, másfajta bírói, önkormányzati vélemény is, mondják halkan ezek. Csoda dolgok jöhetnek itt valóban, április után.