A bűn nyomában

Van abban valami mélységesen szimbolikus, hogy miközben a Magyar Köztársaság legveszedelmesebb bűnözője simán kisétál a házi őrizetéből, mert a rendőrségnek a BKV sztrájkja miatt se ereje, se kedve nincs háziőrizni, a szegedi rendőrkapitányság nyomozást rendelt el csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, miután a Magyarország–Szerbia barátságos vízilabda-edzőmérkőzés második negyedében a két csapat játékosai összeverekedtek a medencében.

Nem tudni, hogy azóta az Interpol is beszállt-e a nyomozásba, s hogy a magyar rendőrség kürtjelére világszerte megkezdődött-e további vízipólósok, aztán jégkorongozók, rögbijátékosok, ökölvívók, kick-boxosok százainak az előállítása garázdaság gyanúját keltő mozgássorozatok elkövetésének alapos gyanúja miatt, azt viszont le kell szögezni, hogy a rendőrségnek a saját bevallása szerint hivatalból kellett elrendelnie a nyomozást, egészen pontosan azért, mert a Delmagyar.hu internetes portálon olvasták, hogy verekedés volt.

Akkor pedig a rendőrség kiszáll.

Ezt meg azért hangsúlyozom, mert ugyanezen a napon, nagyjából akkor, amikor a Magyar Köztársaság legveszedelmesebb bűnözője a nyilvánosságtól visszavonulva, mondhatni inkognitóban jóízűen fogyasztotta a reggelijét valahol az országban, tán épp egy Teve utcai bisztróban, az ügyvédje az egyik reggeli hírműsor élő adásában azt tanácsolta az éter hullámain keresztül védencének, hogy eszébe ne jusson föladnia magát, várja csak ki azt a nagyjából három évet, míg jogerős ítélet nem születik.

Amikor a távirati iroda munkatársa rákérdezett az illetékes megyei ügyvédi kamara elnökére, hogy mégis, hogyan van ez, elképzelhető-e, hogy az ügyvédek a jövőben, élve a technika adta lehetőségekkel, élő, egyenes adásban fognak instrukciókat adni ügyfelüknek, hogy „ne add meg magad!” vagy „Csak a lábára menj, ha igazoltatni akar”, azt a választ kapta, hogy nem indítanak vizsgálatot az ügyvédnő ellen, tudniillik hivatalosan nem szereztek tudomást az esetről.

Értsük ezalatt, hogy noha a Magyar Köztársaság összes jogásza és jogi intézményének vezetője látta a műsort, azt kizárólag privátim látta, hivatalosan azonban nem tudhat róla, mert hivatalos megkeresés a Magyar Köztársaság egyetlen jogi intézményéhez sem érkezett ez ügyben, horribile dictu még az ügyvédnőtől magától sem, hogy „Tisztelt kamara, múlt reggel megsértettem a vonatkozó etikai normákat, kérem a megbüntetésemet”, ergo semmiféle ügy nincsen; mintha a kollegina csak egy westernfilmben mondott volna jópofákat.

Ezzel szemben, mint láttuk, ha egy ügyeletes rendőr az interneten szörfözve arról olvas vagy épp a televízióban a saját szemével látja, hogy kedvenc centerét brutális módon a víz alá nyomják, és cipóra pofozzák, a bíró pedig nem ítél semmit, akkor riadót fújhat, sőt egész zónavédelmeket állíthat elő az őrszobán.

Igen sokan és igen sokszor leírták már e hazában, hogy a magyar lakosság jogi ismeretei szegényesek, jogi gondolkodása igen elmaradott, már eleve nem tudja elsajátítani és követni a korszerű jogállamban minden jogkövető állampolgártól elvárt jogi logikát. Eljött az idő, amikor ki kell jelenteni, hogy ez egyáltalán nem baj, sőt kifejezetten erény, mert aki a jelenlegi és fentiekben is látható gyakorlatról azt találja gondolni, hogy igen, ez logikus és jogkövetésre teljesen alkalmas, az előbb-utóbb maga vonul önkéntes házi őrizetbe.

Az a magyarázat viszont, hogy a Magyar Köztársaság legveszedelmesebb bűnözője tulajdonképpen a BKV-sztrájk miatt szökött meg, életképesnek látszik. Csakugyan: ha annak idején a BKV vezetői nem végkielégülnek, akkor jut elég pénz a BKV szakszervezeti vezetőinek a prémiumára is, miáltal nem háborodnak fel, hogy jutalmukat kihagyták az új kollektív szerződésből, így aztán nem jut eszükbe a buszsofőrök pulykapénze, minek következtében a buszsofőrök nem kezdenek el nem dolgozni, és akkor a rendőrök beérnek a munkahelyükre, ahonnét már éppen csak egy megálló a házi őrizetes háza.

Javukra váljék azonban így is, hogy a Magyar Köztársaság legveszedelmesebb bűnözőjének a szökése után a vizsgálatok szerint „háromszor is megnézték: tényleg eltűnt-e, s mindannyiszor azt állapították meg, hogy tényleg nem található a kijelölt lakásban”, ami, ha azt veszem, hogy időközben volt egy röpke vasutaszsztrájk is, nem lebecsülendő teljesítmény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.