Többet nem célozhatunk meg, kevesebbre demokráciapárti egyén és állam nem vállalkozhat. Ezért óvakodjunk attól, hogy a népbírósági rendszert annyira ellentétesnek minősítsük a mai jogállami normákkal, hogy összes ítéletét – külön kivizsgálás nélkül – illegitimnek jelentsük ki. Népbíróságaink, minden visszásságuk dacára, nem sorolhatók Visinszkij zsarnoki tribunáljaival, vagy a Führer vérbíróságaival egy kategóriába. Koalíciós, többpártrendszeri delegálással működtek, s a szövetséges nagyhatalmak megállapodásainak értelmében keletkeztek. Nyugat-Európa országai se nélkülözték az igazságosztás hasonló formáit.

Tehát javaslom, hogy minden olyan, a népbíróságok által hozott ítéletnél, amelyben fölmerül az injúria alapos gyanúja, legyen mód perújrafelvételre (erre eddig is volt lehetőség). Ez ugyanakkor egészüljön ki azzal a kitétellel, hogy az érdekelt személy (vagy leszármazottja), illetve az érdekelt közösség (állam, valamint állampolgárok vallási, származási, világnézeti csoportja) szintén indítványozhasson perújrafelvételt, ha az adott ítélet felmentő (vagy enyhe) rendelkezésében feltételez az ítéletre kihatott jogtalanságot.

Szakálynál a „kiegyenlítés” és a „megtorlás” ellentétben állónak tűnik a jogi normákkal. Holott ezek mindenkor és mindenhol legitim funkciói a jognak. Amikor a népbírósági elnök arról faggatta apámat, hogy „perben-haragban” álle a vádlottal, a csendőr nyomozóval, aki az újvidéki DEF-en villanyozta, ő teljes szenvedéllyel, s késő kamasz őszinteséggel odabömbölte: „gyűlölöm!” A tisztelt népbíróság eltekintett a tanú meghallgatásától...

A népbírósági ítéletek általános hatálytalanításának igényét, amely Szakály cikkéből szerintem kiolvasható, a demokrácia egészére nézvést szintén aggasztónak tartom a magyar nemzet lelki egészsége, fiataljaink társadalom- és történelemészlelése szempontjából. Hát miként várhatjuk el a mai és a jövendő ifjaktól, hogy számukra a náci, a fasiszta legyen a Gonosz, a retrográd és az ellenük fordulás a civilizációs érték, a progresszió, ha lemondunk arról, hogy ez a népbíróságok fő üzenete?! Tevékenységük összes gyalázatával, embertelenségével, jogtiprásával egyetemben is. Kétségkívül hiba (és erkölcsi vétek) volt, hogy a háborús bűncselekményeket szinte kizárólag a hitleristákkal és szövetsége seikkel szemben kérték számon a győztesek. Amiképpen az is szörnyű, hogy a népbíróságokat bemocskolta (mint sok mindent és mindenki mást is) a despotikus államszocializmus rettenete.

Szakály Sándor úgy véli, az lenne a megoldás, az „hozhatna megnyugvást a lelkeknek..., ha a ma már független magyar bíróságok egyenként vizsgálnák felül a két parcellában nyugvók ítéleteit és immáron minden külső kényszer nélkül »hirdetnének ítéletet« bűnösök és ártatlanok eseté ben egyaránt, végleg lezárva a jogi vitákat.” Csakhogy, hangsúlyozom, a vita nem pusztán jogi. Egyúttal politikai, történeti és erkölcsi jellegű is. És nincs steril jog. Illetve van – de csak a nagyon naivak meg a nagyon is taktikusok számára.

Fekete György tanár, Budapest