Burnout úgy véli, hogy egészen mások az erőviszonyok a hálón és a választók körében, mint ahogy a jobbikosok vélik: Egymásra talált három-négy jobbikos a NOL-on. Annyira megörültek egymásnak, hogy az egyik cikkhez sikerült csak maguknak hozzávetőleg 200 hozzászólást odarittyenteni. Vitázniuk nem kellett senkivel, józan embert nem izgatta a téma, ők azonban csak spanolták egymást. A legjobban azok a kommentek tetszettek, miszerint a Jobbik a Fideszt szorongatja meg az országgyűlési választásokon, nincsenek rejtett MSZP-szavazók, csak rejtett jobbikosok, de minden ezzel a szélsőséges párttal szimpatizáló ember megjelenik valahol (remélem érzékelik az ellentmondást), így például gyűlésen, vagy a neten. Mert – mint írják – a Jobbik nagyon ott van a világhálón.

Amikor ezt olvastam, éppen meghívót kaptam a „Jobbik? Nem!” csoporthoz a Facebookon. Amikor csatlakoztam, éppen 2045 tagot számlált. Kíváncsiságból megnéztem, hogy a pártnak mennyi tagja van. Jobbik Emese 38 barátjával tartja a kapcsolatot, míg a Jobbik Ifjúsági Tagozatához (amit egyébként azon kommentem után megszüntettek, mikor felhívtam rá a figyelmet) 12 (!) ember csatlakozott.

Eztán jött az felvetés szélsőséges hozzászólók részéről, hogy de hát a kurucot sokkal többen olvassák, mint a NOL-t. Ezzel nem tudok mit kezdeni. A NOL auditálva van, a kuruc, a barikád meg az összes nincs, még a Magyar Hírlap online verziójának látogatottságát sem merik feltüntetni a webauditon. Vagyis én hiszek számoknak, de ha nincsenek számok, úgy nincs miről beszélni. (Internetről beszélek, nem EP-szavazásról vagy közvélemény-kutatásokról, mielőtt még ebbe is sikerülne belekötnie egy pár igaz hazafinak.)

Az egyik felhasználó azzal dicsekedett, hogy négytagú családjában hárman a Jobbikra szavaznak, anyukát még meg kell győzni, ő fideszes. Elképzelem, ahogy ez a család a vasárnapi ebéd alkalmával az asztali áldásba belefoglalja a csodaszavast és a turult.