A párt nyilvánvalóan elvesztette törzszszavazóinak legnagyobb részét, akik a rendszerváltás óta döntően a nyugdíjasok és a közalkalmazottak köréből kerültek ki (mivel az MSZP mindig e két társadalmi réteg elvárásainak igyekezett a leginkább megfelelni). A baloldal most történelmi döntés előtt áll: nem tesz mást, mint megpróbálja a bevált jelszavakkal visszacsábítani magához ezeket a rétegeket, megerősítve azt a függőséget, amely a mai napig beszűkíti a politikai mozgásterét, vagy pedig végre olyan választói csoportokat is hajlandó megszólítani, amelyekkel eddig nemigen foglalkozott. Mint például az én csoportommal, a fiatal választókéval, akik ugyan nem alkotnak homogén társadalmi réteget, de a baloldal népszerűtlensége azért húsz év után is sziklaszilárd benne, minden közvélemény-kutatás szerint.

A szocialisták nagyon megdolgoztak ezért a népszerűtlenségért. Az első jelentős tettük, amellyel ezt kiérdemelték, a tandíj bevezetése volt 1995-ben, ami ugyan egy mély gazdasági és szociális válság kellős közepén sem jelentett bibliai csapást a hallgatók anyagi helyzetére, csakhogy míg ezzel az intézkedéssel a fiatalokat (és családjaikat) nagyobb áldozatvállalásra sarkallta a kormány, addig a szocialisták által privilegizált társadalmi rétegek jelentős kedvezményekben részesültek (például bevezették a nyugdíjasok díjmentes utazását).

A 2002-es választási kampányban az MSZP egyedül a sorkötelezettség eltörlésének ígéretével fordult a fiatal választók felé (ezt is a szabad demokratáktól vették át). A baloldal érzékelhetően letett a fiatalok megnyeréséről, tálcán kínálva őket a liberálisoknak és a Fidesznek. A választásokat ennek ellenére meg tudták nyerni, így az egyre gyengébb politikai aktivitást mutató fiatalok csaknem teljesen kikerültek a szocialisták látóteréből. Olyan forró s ma már még jobban égető kérdések kerültek le akkor a napirendről, mint a diplomás túlképzés, a következmények átgondolása nélkül bevezetett bolognai rendszer, a fiatalok erősödő kivándorlása és az iskolai erőszak. A START-program (a fiatal munkavállalók támogatása) és a Fészekrakó-program (a fiatal családok lakástámogatása) konkrét lépéseket jelentett ugyan a fiatal választók irányába, ezek azonban teljesen a pártkommunikáció perifériájára szorultak.

2006-ban ugyan ismét a szocialisták győztek, de ez mit sem változtatott a párt elutasítottságán a fiatalok körében, amit a tandíj újbóli bevezetése csak tovább fokozott, kivált, hogy a választási kampányban a tandíj fölélesztésének lehetőségét a párt következetesen kizárta. És ha maga a hazugság nem lett volna elég, a népszavazási kampányban a szocialisták a hallgatók meggyőzése helyett az idősebb generációk meggyőzésére koncentráltak. A tandíjról igenis lehetett volna érdemleges vitát folytatni (mielőtt megszavazza a parlament), s akár arról is meg lehetett volna győzni a fiatalokat, hogy ez egy átfogó felsőoktatási reform része (már persze, ha valóban az lett volna). Mindeközben a diákok utazási kedvezményét 50 százalékra csökkentették, míg a kedvezmények döntő többségén (például a nyugdíjasok ingyenes utazásán) jottányit sem változtattak. Ilyen hozzáállás mellett ugyan melyik hallgatót lehetett volna meggyőzni az anyagi áldozatvállalás szükségességéről?

A magyar baloldal a leglátványosabb kudarcát az utánpótlás-nevelésben szenvedte el. Ugyan a Fiatal Baloldal mint olajozottan működő, de a politikai nevelést és értékátadást teljesen figyelmen kívül hagyó PR-vállalkozás sikeresen közreműködött a 2006-os kampányban, ám a Zuschlag-ügy szinte helyrehozhatatlan csapást mért a szervezet becsületére és általában a magát baloldaliként meghatározó fiatalság elhivatottságára.

A szomorú valóság az, hogy a fiatalok körében szégyen baloldalinak lenni, a többség az MSZP-t a nyugdíjasok pártjának tartja, ami egy parlamenti tömegpárt (és annak újdonsült ifjúsági szervezete, a Societas) számára vaskos kudarcnak tekinthető. Az a szomorú tény, hogy a politika iránt érdeklődő fiatalok számára a baloldal szinte semmiféle vonzerőt nem nyújt, nem csupán a szocialisták választási szereplésére nézve jelent veszélyt, de magára a politikai pluralizmusra is.

Fiatal támogatók nélkül a baloldal lassan elöregszik és kihal, a jobboldal pedig kisajátít minden demokratikus politikai értéket. Alternatíva híján az ifjúság maradéka vagy a szélsőségesek felé fordul, vagy üres színjátékként tekint majd a demokráciára.

A magyar baloldal nagyfokú politikai felelőtlenségről tenne tanúbizonyságot, ha a választások közeledtével újra figyelmen kívül hagyná a fiatal választók igényeit. Az MSZP valóban súlyos vereség elé néz, ha egy európai értelemben vett néppárt helyett továbbra is rétegpártként, ha tetszik, „osztálypártként” viselkedik.

De miért kellene a baloldalnak leeresztett karral, tétlenül várnia a pofont? A fiatalokat nem csak szabados ígéretekkel, engedékenységgel lehet megnyerni, ugyanis ez jellemzően liberális felfogás, és ahogy a közvélemény-kutatások mutatják, nem is túl sikeres. A baloldal két fontos dolgot tehet: egyrészt az értékválságban szenvedő fiatalság számára megpróbálhat világos, egyértelmű politikai-etikai normarendszert felmutatni, amely szemben áll a fogyasztói kapitalizmus által a gyermekévektől beléjük plántált szélsőséges individualizmussal. A dogmatikus liberalizmus azon nyilvánvaló hazugsága, miszerint bárki önmaga erejéből is képes minden vágyát megvalósítani (ha az állam engedi), nyugodtan le lehet tehát rombolni a legtöbb társadalmi korlátot, a legnagyobb erő, amely a kereskedelmi média és egyes politikai körök közreműködésével pusztítja az ifjúságban még megmaradt szolidaritást és felelősségtudatot. Ez a tendencia ugyanolyan veszélyes a demokráciára, mint a politikai szélsőségek térnyerése.

A párt másik fontos feladat lenne, hogy egy új baloldali értékrend szerint foglalkozzon végre az ifjúságot érintő konkrét gazdasági és társadalmi kérdésekkel is.

A fiatalokat három dolog érinti leginkább: a továbbtanulás, a munkavállalás és a családalapítás. Itt válaszokra és stratégiákra van szükség, nem pusztán eszmékre és ígéretekre. Ösztönözni akarjuk-e a fiatalok családalapítását? Kell-e pénzügyi segélyt nyújtani a pályakezdő, munkatapasztalattal még nem rendelkező fiataloknak? Hogyan tudjuk megakadályozni a diplomás fiatalok elvándorlását? Stb.

De ez még kevés. A fiatalok szavazatát nem lehet csupán gesztusokkal elnyerni. Ezért is ugyanúgy meg kell dolgozni, mint minden más szavazatért. Sőt. És utána még meg is kellene becsülni azt.

A szerző az Eszterházy Károly Főiskola hallgatója