Az akarók „szent hazafias” lelkesedésből érvelnek, és korrekt szövetségesi magatartásról prézsmitálnak, a vállalások teljesítéséről beszélnek. Az ellenzők a természetvédelemtől kezdve a sugárzás ártalmasságáig fölvonultatnak mindent.

Nézzünk egy harmadik nézőpontot is, ami – állítom – nem alábbvaló a másik kettőnél.

A világ GDP-jének tetemes részét áldozzák a haditechnikára, a háborúkra, a hadseregek fenntartására. Ebből az irdatlan összegből olyan fegyverarzenált sikerült összehozni, amellyel többszörösen el lehetne pusztítani a földet (egyszeresen nem elég?). Ennek a közemberi aggyal felfoghatatlan összegnek egy-másfél százalékából meg lehetne szüntetni a világon a gyermek éhezést. A tíz-tizenöt százalékából föl lehetne számolni a világon a nyomort.

De, hát ezek elhanyagolható, pitiáner dolgok a népek egymásra uszításához, a hadiipar profitjához képest!

De tovább megyek. Belegondolt valaki, hogy minek egy országnak (bármelyiknek) hadsereg? Erre a kérdésre adott szisztematikus, sztereotip válaszokat úgy lehet lefordítani „magyarra”, hogy azért, mert a másik országnak is van! Ha valami csoda folytán egyik napról a másikra megszűnnének a hadseregek, a kutya sem sírna utánuk, mert eddig csak tragédiát, bánatot, nyomort, vért és könnyeket hoztak a világra.

A „védelem” pedig egy nagy hazugság, mert olyan fegyvert még nem találtak ki, amelyikkel csak visszalőni lehet. A „szövetségi hűség” is csak félrevezetés, mert az szinte teljes egészében valótlanság. Ez a hűség csak addig tart, míg az érdek nem parancsol mást. (Jó példa, hogy az afgán lázadók az amerikaiak által az oroszok ellen nekik adott fegyverrel lőtték az amerikaiakat).

Tényleg annyira szükséges nekünk a radar?

Salga István Budapest