A lebontandó mentális határokról

Érdeklődéssel olvastam azt a napi politikai felhangoktól sem mentes „cikkváltást”, ami a hazaszeretet oktathatósága kapcsán bontakozott ki (Labanino Rafael: A hazaszeretet nem oktatható, 2009. december 15. és Harrach Gábor: Nacionalizmus vagy szolidaritás, 2010. január 7.).

Tudom, hogy a legritkábban szokás a nemzeti témákról a helyénvaló érzelmi háttéren alapuló, de mégis racionális, a tényeket és a valós folyamatokat szem előtt tartó párbeszédet folytatni, de ha nem teszünk erre kísérletet sem, akkor tartóssá válhat a külhoni magyarság kérdésének napi politikai célú felhasználása, ami éppen ezeknek a közösségeknek az érdeke ellen hat. Az ésszerű párbeszédhez és az eredményes cselekvéshez a schengeni övezethez csatlakozással lebomló fizikai határok mellett éppen magunkban kellene lebontani a történelem, a politika és saját magunk építette mentális határokat. Nem elszigetelt, „felfedezésre” vagy „tanulmányozásra” váró kiállítási elemként vagy jól felhasználható kampánytémaként kellene tekinteni a külhoni magyarságra, hanem mint olyan közösségre, amely velünk azonos nyelvikulturális örökséget hordoz, de önálló módon létező és persze belsőleg tagolt és sokszínű entitás, amelynek tagjai a magyarországitól eltérő politikai mezőben élnek.

És a mentális korlátok ledöntése szükséges ahhoz, hogy ne csak kimondjuk, de a gyakorlatban is érvényesítsük, hogy egységes a magyar kultúra, amelynek integráns része a külhoni magyarság kulturális eredménye. Nyilván sokak részéről nagy személyes erőfeszítést igényelne az, hogy elismerjék, sok minden történt az elmúlt években a nemzetpolitikában, ami a magyar–magyar szolidaritás megteremtése és megerősítése, és egyben a szomszédos népekkel szükségszerűen fenntartandó együttműködés felé mutat. A 2006 óta évente megrendezett külhoni magyarok kulturális fesztiválja, amely tavaly a magyar kultúra szerbiai bemutatkozásával is kibővült (Madjart), jó példáját adja az egységes és egyben sokszínű magyar kultúra létezésének, mint ahogyan éppen a nyelvi-kulturális önazonosságot erősítik a nemzeti jelentőségű intézmények, a könyvtárak, színházak, iskolák támogatása. És ne feledjük az ún. „nyugati magyarságot” sem, amelyet az elmúlt években kapcsoltunk be aktívan a magyar nyelvi és kulturális közösségbe, és indítottunk számukra nyelvoktató és örökségmentő programokat.

Decemberben indult el az elsősorban iskoláskorúakat megcélzó Vándor Magyar műveltségi-oktató internetes játék, amelynek célja, hogy bővítse a Kárpát-medencei magyar diákok művelődés- és kultúrtörténeti ismereteit, hiszen a közös tudásanyag nélkülözhetetlen alapját képezi a határokon átnyúló együttműködésnek.

A reálfolyamatok ismeretében felelőtlenség figyelmen kívül hagyni mindazokat a lehetőségeket, amelyek a nyelvi-kulturális identitás megőrzése mellett a fejlődést és az uniós tagság okán „kinyílt” régiós versenyben és együttműködésben a versenyképességet segítheti elő a magyar közösségek tagjai esetében is. Nem a szomszédos országokbeli magyarlakta városokban tett osztálykirándulásoktól fognak anyagilag megerősödni a külhoni magyar közösségek, hanem attól, ha az adott településen, régióban élőkkel közösen kihasználják a tagság nyújtotta fejlesztési forrásokat, legyenek azok akár az egyes államokon belüli, akár az európai területi együttműködésben rendelkezésre álló lehetőségek.

Mi ezt segítjük elő 2006 óta, amikor integráns részévé tettük a nemzetpolitikának a fejlesztéspolitikát. Ez a tartalmi-politikai váltás is mentális váltásra épít: a bezárkózó közösségek helyett magyar–magyar kooperációt, illetve a magyar és nem magyar közösségek közötti együttműködést és az érdekek széles körű egyeztetését igényli.

Ezt sem segíti elő a leegyszerűsített világkép. Széles körű és pontos ismeretekkel kell rendelkeznünk közvetlen térségünkről és a világról ahhoz, hogy Magyarországnak sikeres nemzetpolitikája legyen, de ezek az ismeretek nem lehetnek tankönyvízűek vagy politikai beállítódás szerint értelmezettek. Az elemi tények figyelmen kívül hagyásával párosuló érzelmi túlfűtöttség, ötletelés, kontraproduktívan hat elsősorban azoknak az életére, akiknek a nevében mindezt folytatják. A jelszavak és az ideologikus alapú, napi politikai igényű hangoskodás helyett dolgozni kellene – mindenkinek a maga területén. És higgyük el, így lebonthatóak a mentális határok.

Gémesi Ferenc

Miniszterelnöki Hivatal, kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkár

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.