Az oslói beszéd igen figyelemre méltó módon teremtett kapcsolatot az „igazságos háború” és az „igazságos béke” között. E kapcsolat lényege a demokrácia és az emberi jogok védelme, ha kell, fegyveres erővel – ez képezi Obama szerint is (!) az amerikai politika alapját. S hogy ne legyenek kétségeink, azt is kijelenti, hogy „háborúban állunk” – s bár kínosan vigyáz, hogy ne a terrorizmus elleni háborúról beszéljen, hiszen ez az előd retorikája –, az ellenség leírásából világos, kire gondol: azokra, akik óriási pusztítást okoztak szeptember 11-én. Üdvözöljük tehát Obama elnököt a realitások világában. Az amerikai külpolitikának mindig volt egy idealista vonulata – gondoljunk csak Woodrow Wilsonra –,amely azonban egy idő múlva mindig viszszatért a realizmushoz. Ez most kifejezetten gyorsan bekövetkezett. Nem is csoda, hiszen a világ nem úgy alakul, ahogy az idealista amerikaiak elképzelték. Obama máris több háborút visel a terrorizmus ellen, mint George Bush... Gondoljunk csak az új, jemeni frontra. A demokrácia és az emberi jogok ismét visszakerülnek az amerikai külpolitika prio ritásai közé. A Bush idejében az egyik véglet felé kilengett inga, ami Obama megválasztásával a másik véglet felé indult, most megállapodni látszik középen. N

agyfokú leegyszerűsítés lenne azt állítani, hogy Obama visszatér Bush politikájához. Csak az történik, ami szokott, az amerikai politikában. Ahogy a kommunizmus fenyegetésének megjelenésére alapvetően helyesen reagált az amerikai politika a Truman-doktrínával és a kommunistaellenesség állami szintre emelésével, de jelentősen túlreagálta a McCarthy-féle „boszorkányüldözéssel”, úgy most is ez történt. Helyes irányba indult el George Bush, amikor politikája középpontjába a globalizáció kikényszerítette demokratizálást és modernizálást helyezte, de túlreagálta, túl nagy súlyt helyezett a katonai erőre. Obama erre a túlzásra reagálva próbálta meg visszalendíteni az ingát – de irreális illúziók alapján, s most korrigálni igyekszik az oslói beszéddel, a jemeni kihívásra adott reagálással, az afganisztáni csapaterősítéssel, az iraki csapatkivonás csendes korrekciójával, az iráni „mosolypolitika” korrigálásával. Még hátravan a realizmus térnyerése az Oroszországgal kapcsolatos politikájában, de annak is láthatók az első jelei.

Az egész világ változásban van, amelyekre nem is lehet gyorsan egyszerű válaszokat találni. Sem Amerika, sem a világ nem fog „végleges” válaszokat találni az új helyzetre. A XXI. század az útkeresés, a bizonytalanság, az ad hoc megoldások százada lesz. Már nem lesz Amerika százada, nem lesz Európa és/vagy Oroszország százada sem, hiszen valamennyiük befolyása csökken, de még nem lesz Kína és India százada sem. A béke százada sem. A történelemnek nincs vége és a civilizációk konfl iktusai reálisabb veszély, mint valaha. Ezért fontos a demokratikus államok, mindenekelőtt Amerika és Európa összefogása, a meglévő eszközök mozgósítása és mindenekelőtt az akarat és a hit visszaszerzése, hogy van mit megvédenünk, s erre készen kell állnunk. Nem mások ellen vívott „keresztes háborúkkal”, de elszántan és a szükséges áldozatokat is vállalva. Mert nemcsak a saját értékeinket és érdekeinket védjük, hanem általános emberi értékeket és az egész emberiség érdekeit is. A messianisztikus tudatnak semmi helye, senkire nem lehet és nem is szabad ráerőltetni a saját értékeinket. De abban segítenünk kell, hogy mindenkinek lehetősége legyen azok megismerésére és élvezetére. A globalizáció korában a világ nem működik másként.

A szerző diplomata