A szerző szerintem leegyszerűsíti a problémát, mintha a súrlódások az iszlám országokból frissen bevándorlók szokásai és a befogadó nemzetek egészen más kultúrája között lennének a legélesebbek. „Igen, a bevándorlókkal tudatni kell: mi az, amit behozhatnak a civilizációjukból, s mi az, amit nem” – olvasható a cikkben. A nyugati demokráciákkal szembeforduló, muzulmán vallású csoportok problémája azonban nem egyszerűen a friss bevándorlók kulturális zavarából fakad.

A téma könyvtárnyi irodalmából Olivier Roy: Globalised Islam: The Search for a New Ummah, vagy Gilles Kepel: The War for Muslim Minds: Islam and the West című munkáját idézem. Mindketten azt állítják: a muzulmán fundamentalizmus nagyon is jelenkori vonás, nem a vallás természetéből következik. A militáns muzulmánok az elzárkózást hirdetik, de ezt az emberek, eszmék és elektronikus üzenetek tömeges áramlásának lehetőségeit maximálisan kihasználva teszik. A globális világ lehetőségei nélkül ez nem jöhetett volna létre!

Az sem véletlen, hogy a szélsőséges vallási mozgalom a nyugatra bevándorló mozlim családok második (!) generációja körében erősödött meg. Az új generációnak már természetes környezete a modernizáció. A fiatal generációt éppen a régi értékek felbomlása teszi fogékonynyá szüleik hitének leegyszerűsítésére, a vallás helyettesítésére az erőteljes jelszavakkal. A radikális iszlámnak alig van köze a hagyományos muzulmán társadalmakban évszázadok alatt kimunkált valláshoz. Sokkal inkább a modern tömegfogyasztás mintáit követi. A lázadó muzulmán ifjak lebutított iszlámverziója nem csak a befogadó nyugati társadalmakat tagadja. Ez a mozgalom lázadás a szülők generációja ellen.

Oszama bin Laden jobbkeze, Ajman az-Zavahiri sem az a fafejű, múltba révedő őrült, akinek ellenségei lefestik. Az-Zavahiri egyiptomi értelmiségi, minden ízében könyörtelenül modern figura. Az az ember, aki megszervezte a szeptember 11-i támadást, pontosan ismeri a globális trendeket. Legfőbb célja nem a nyugati ellenség megsemmisítése volt, hanem a muzulmán tömegek fellázítása saját kormányaik ellen.

Minden rossz tapasztalat ellenére Gilles Kepel elképzelhetőnek tartja, hogy az európai iszlám képes lesz megtalálni az együttélés lehetőségét a modernitással – ahelyett, hogy továbbra is azt tettetné,hogy egy régebbi korban él. Ha igaz, hogy a muzulmán vallású csoportok problémái az együttélés során, az együttélés zavaraiból keletkeznek, akkor a megoldást is saját magunkban kell keresni. Nem lehet erre megoldás, hogy – amint Papp László Tamás javasolja – a Nyugat „tudassa” a bevándorlókkal, milyen szabályokat kell elfogadniuk. A következő generációkkal is úgy kell bánni, hogy elfogadják, fenntartsák a „szerződést” a Nyugattal.

A szerző publicista