Szekszárdon – „a jövő városában” – a több ezer galamb elszaporodása ellen csak annyit tesznek az illetékesek, hogy másokhoz – állategészségügy, állatvédelem, mezőgazdasági minisztérium – irányítják a panaszkodókat. Ez a közpénzen végzett cselekvéssor emlékeztet a labdapasszolgatásra, vagy éppen gyerekkorunk Marokkó játékára, amihez „veszélyes hozzányúlni” – ezért meg sem próbálják –, mert dől az egész. Így marad, hogy agalambok a városközeli szárítónál a reggeli és délutáni órákban teleeszik magukat, ürülékük nagy részét belejuttatják a gabonába, ahonnan a malomba, majd az emberi táplálékba kerül. De jut a galambszarból a járdákra, szobrokra, padokra, műemlék és egyéb épületekre – rongálva, pusztítva azokat. Úgy szaporodik a guanó, mint a választási ígéret. De nő a fertőzésveszély is: papagájkór, szalmonella, esetleg plazmatoxiózis. Érdekel ez valakit az aktatologatók közül? Ha igen, miért nem találtak már megoldást?

Tudott, hogy a korábban felszerelt mechanikus szerkezetek nem váltak be. Próbálkoztak-e más módszerrel, mondjuk a minisztérium levelében javasolt hálós befogással, vagy „a takarmány- és gabonatárolókban kártevőirtásra engedélyezett szerekkel” történő gázosítással? Az is tény, hogy pénzhiányra hivatkoznak. Csak nem ezért maradt el az etetéssel történő sterilizálás is? Kérdezem tehát: mikor terveztek be legutóbb erre és mekkora összeget?

Guanóra se egészséget, se jövőt, se várost, se országot nem lehet építeni.

Gőzsy Tibor Szekszárd