Nehéz lenne megmagyarázni nekik, hogy a hideg étkezési utalvány helyett kínált meleg utalvány, vagy az, hogy a cég egyelőre nem fizetné az önkéntes beteg-, illetve nyugdíjbiztosítást, arányos az okozott kényelmetlenséggel. Önmagában ez nem is magyarázható, csak az uralkodó szakszervezeti stílus összefüggésében.

A szakszervezeteknek a Gaskó István vezette Liga körül tömörülő része a most véget érő ciklust izgatottan végigpolitizálta. A Fidesszel karöltve megnyerték az egészségügyi és oktatási reform elleni népszavazást, az egészségbiztosítási reform ellen meghirdetett referendumkezdeményezésüknek része volt a koalíció felbomlásában, az egri Markhot kórházban néha kézi tusáig menő csatákból is győztesen kerültek ki, miközben a vasút úgy sztrájkolt, ahogy ők fütyültek.

Eközben Gaskó már a Bajnai-programról is azt nyilatkozta, hogy végtelenül kártékony, viszont az öngyilkosságok számának növekedéséhez vezet, ezzel szemben a vízgazdálkodás és a mezőgazdaság fejlesztése kivezetné az országot a válságból, ami így együtt aligha nevezhető az általa vezetett szakszervezetek közvetlen érdekeiért való kiállásnak. Alelnöke, Cser Ágnes országcsonkító kormányzatról beszél, a szövetséges Munkástanácsok elnöke morál nélküli pribéknek nevezi a kormányszóvivőt, és ez a sor szinte törésmentesen folytatódhat azzal, hogy a Tettrekész rendőrszakszervezet a Jobbikkal köt együttműködési megállapodást. Mindebből tagjaiknak minimális direkt hasznuk van, miközben politikai meggyőződésük szerint diadalmasan vagy ellenkezőleg, hanyatt lökve érezhetik magukat, miközben a lényeget tekintve mindegy is, hogy melyik csoporthoz tartoznak.

A Szakszervezetek Európai Kutató Intézetének összefoglalója szerint gyengék nálunk a szakszervezetek. Minimális a kollektív szerződéssel védettek száma, az emberek nagyon sokat dolgoznak, képzésükhöz alig kapnak segítséget. A sztrájkerőt viszont nem mérik. A politikai befolyásolási képességet sem. (A másik szakszervezeti csapat, a lényegében sztrájkképtelen versenyvilág MSZOSZ-e vagy a közszféra SZEF-e csendesebben egyeztet, ugrik neki például a jövedelmeket sokalló magyar nagytőkéseknek, csakhogy erről rajtuk kívül nem tud senki.)

Az emberek többsége akkor érzékeli, hogy vannak szakszervezetek, amikor nem jön a busz.

Kertész Ákos azt írta 2000-ben, az akkor a szakszerveztekkel szemben keménykedő Fidesz-kormány idején, hogy „nekünk egyebünk sincs ennél a pár rosszul szervezett, szétzilált, átgondolatlan szövetségi politikát folytató, sokszor az elemi szolidaritásra is képtelen szakszervezetnél. Nekünk ezeket úgy kell óvnunk, mint a szemünk világát – mi messze vagyunk Angliától. Nálunk a játék nem babra megy.”

Sajnos egyre inkább úgy fest, hogy ez nem így van. Nem játék, és a babra megy.