Akár egy békés, atomfegyvermentes világ előképe is lehetne: az USA atomerőműveinek egy részét a leszerelt orosz robbanófejekből kinyert uránnal fűtik. A valóságos ok sajnos nélkülözi az emelkedettséget. Jelenleg a kimustrált atomfegyver számít a legnagyobb szabad uránforrásnak, a bányákból kitermelt mennyiség öt-tíz évre előre elkelt.

Ha lenne elegendő urán, akkor az amerikaiak aligha bajlódnának ilyesféle tranzakciókkal. A szükség azonban nagy úr: a hagyományos, bányászaton alapuló üzemanyaggyártás csak a globális uránszükséglet 60 százalékát fedezi. Vagyis 40 százalék alternatív forrásokból – a fel nem használt fegyvereken túl például a kiégett fűtőelemek újrahasznosításából, esetleg a soha be nem indított, illetve leállított erőművek tartalékából származik. Ez a készlet azonban gyorsabban fogy, mint a bányák nyersanyaga. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) prognózisai szerint 2013-ra nagyjából eltűnik, és 2015-től a világpiacon uránhiány lesz.

A NAÜ ma nem az atomenergia-használattal szembeni, még mindig igen erős társadalmi ellenállást tekinti a legnagyobb gátló tényezőnek, hanem az urániumkészletek „kiszámíthatatlanságát”. Ráadásul ez a jelző erősen eufemisztikus: a ’70-es, ’80-as években, az első atomkorszak csúcsán a világ urániumkészletét igen alaposan felmérték, és azóta jelentős új mennyiséget sehol sem találtak. Vagyis nem kiszámíthatatlanságról van szó, hanem várható hiányról. Némi bizonytalanságot legfeljebb az okoz, hogy az energiaárak gyorsan változnak, és bizonyos árszint fölött az alacsonyabb energiatartalmú érc – amiből történetesen Magyarország is jókora telepekkel rendelkezik – gazdaságosan kitermelhetővé válik. Egy ma elhatározott bányanyitásból azonban még akkor is csak 8-10 év múlva lesz kitermelt és feldolgozott urán, ha az összes – geológiai, pénzügyi, műszaki és piaci – körülmény optimálisan alakul. Éppen erre építenek a fent említett borús prognózisok is: már ma zajlaniuk kellene azoknak a beruházásoknak, amelyekkel megelőzhető lenne az évtized közepére jósolt piaci krízis – ilyen projektek egyelőre nincsenek. Márpedig az urán ára hiány esetén még az olajénál is nagyobb kilengésekre képes: 2002 és 2007 között a 60-szorosára nőtt (igaz, azóta jelentősen csökkent).

Az atomerőmű-fejlesztések jövőjét, egy esetleges nukleáris reneszánsz esélyeit nem csak a piac hisztériahajlama veszélyezteti. Az urániumkészleteit minden ország stratégiai kincsként, gazdasági és politikai aduként kezeli. Elegendő talán Irán példáját említeni: a világ színe előtt jövőbeli atomállamként mutatkozó ország nukleáris terveihez egyelőre leginkább az urán hiányzik. Kazahsztán nemrég kikosarazta az iráni vevőket – egy keresleti piacon hasonló szituáció bárkivel előfordulhat. És nincs kínosabb az olcsó energia meg az önellátás mítoszára épülő atomerőműnél, a lelakatolt kapun ezzel a táblával: üzemanyaghiány miatt bizonytalan ideig zárva.