Hagyjuk kivételesen a magyar remegéstechnikát. Mármint, hogy kitől és miért kell félteni a demokráciát. A félelemre ugyanis senkit se kell ráébreszteni, félni már a saját erejéből tud mindenki, bár szemmel láthatóan többen tartanak kenyérgondoktól, mint a demokráciára leselkedő veszélyektől. Akiknél viszont ez utóbbi számít, azoknak eléggé riasztó, amit látnak. Tény, hogy aktivitásuk egyelőre sajnos jóval visszafogottabb, mint a radikalizmus híveié. Tévedés azonban azt hinni, hogy a kiállás hiánya egyben a választás hiánya is. Persze, ettől függetlenül el fogják lepni a kampányt a drakulák, törpék és boszorkák, mert a két nagy pártnak – más-más okok miatt – nehéz lesz a megszokott frázis- és vádfolyam nélkül operálnia. Ebben a mezőben pedig most a Fidesz adui ütősebbek. A szocialisták indokoltan arra törekszenek, hogy az erős, bár alaposan meggyengült bástyáikat újraépítsék. Egy kérdést azonban úgy szeretnének megkerülni, hogy „szűkített” válasszal operálnak. A Bajnai-kormány stabilizáló intézkedései mögé föl akarják húzni a baloldalon krónikusan hiányolt jelszavakat, amelyekből kihámozhatatlan, hogy azokat a régi módon értik-e, vagy új tartalmat szeretnének adni nekik – s ha igen, mit. Nem tapasztalható nagy igény arra sem, hogy legalább a párton belül tisztázzák: hogyan viszonyulnak a kormányon töltött nyolc évhez? Kialakulhatna-e közös álláspont arról, hogy mit átkoznak el benne, mit tennének folytathatóvá? Marad az említett öszvérmegoldás, amely szívesen rukkolna elő néhány olyan kezdeményezéssel, amely éppen csak súrolja a költségvetés számait, de enyhíthetik a szocialistákkal szembeni bizalmatlanságot.

A Fidesznek sem árt az óvatosság. Külpolitikai hangsúlyváltásuk, a realitások fokozottabb figyelembevétele idehaza nem ver akkora hullámokat, a többi elgondolásról pedig csak hírszilánkok jelennek meg, ügyelve arra, ki és hol szórja el azokat. A bürokrácia visszaszorítása például régi és tetszetős Fidesz-cél, a minisztériumok számának állítólagos csökkentése rímel is rá, de arról nem szól a fáma, hogy a döntéssel hány munkahely szűnne meg. A legnagyobb ellenzéki párt minden ízében a kétfrontos harcra összpontosít, mármint, hogy a kormány törvényen felül, a Jobbik törvényen kívül áll. Valószínűleg ennek jegyében vezeti majd kampányát is, mert számára a jelenlegi bázis megtartása a fontos – az, hogy e körnek a széles értelemben vett konszolidáció egyetlen garanciája a Fidesz maradhasson.

Legkönnyebb dolga az MDF-nek és a Jobbiknak van. Az átfazonírozott MDF lágyan konzervatív és keményen piackonform módon csipegeti össze a pártjukat vesztetteket abban bízva, hogy ez átemeli őket a bejutási küszöbön. A Jobbik az egyszerű igazságok és a hamis konklúziók híve, azt fogja harsogni, ami sokakat bőszít, nyugtalanít, elkeserít, de amiből népszerűsége táplálkozik.

A nagy pártoknak két megszokott kellékkel csínján kell bánniuk: a pénzzel és az ígérettel. Ha nem is szerény, de szerényebb lesz a kampányköltség, s az ígéreteknek sem lesz szabad folyásuk, mert már az eddigiekbe is itt-ott beleakadhatnak. Újdonság, hogy az államfő tevőleges résztvevője akar lenni a kampánynak, legalábbis január elseje óta hiperaktív – igaz, ez sem meglepő. Ha jól emlékszem, Orbán egy Sándor-palotában tett 2006. januári látogatása után képes volt helyesen megtippelni, hogy április 9-én lesz a parlamenti választások első fordulója.