Írásban és szóban

A Bajnai-kormány ténykedését kedvezően fogadta a nemzetközi gazdasági közélet. A magyar belpolitikai életben vannak azonban olyan aggasztó jelek, ami miatt a Transparency Groupot alkotó budapesti nagykövetségek (brit, amerikai, német, holland, belga, japán, norvég, francia, svájci) közös kommünikét adtak ki. A kormányfővel való találkozón a nyilatkozatot aláírók – Greg Dorey „szóvivésével” – egyértelművé tették, hogy Magyarország barátaiként szólaltak meg, ami nemcsak a kormánynak, hanem a politikai pártoknak, önkormányzatoknak, civil és szabályozó szervezeteknek szól – mindenkinek, akinek befolyása van az üzleti életre és befektetésekre.

Bajnai Gordon a nagyköveteknek ígéretet tett arra, hogy a kormány azonnal kivizsgálja, ha olyan panasz érkezik tőlük, amely a külföldi befektetőket érinti. A Fidesz szóvivője, Cser-Palkovics András a találkozót a miniszterelnök kínos és hiteltelen magyarázkodásának ítélte, kifejtve, hogy a helyzet javulása csak egy olyan új kormánytól várható, amely szakít a Gyurcsány–Bajnai-korszak örökségével, leküzdi a korrupciót és a bürokráciát, és munkahelyteremtéssel, adócsökkentéssel elindítja Magyarországot a növekedés útján (Ugyanarról egészen másként, november 24.). Akik figyelemmel kísérik a Fidesz nyilatkozatait, vélekedhetnek úgy: szóvivőjük semmi újat nem mondott. Azoknak azonban, akik a világ reagálását is nyomon követik, nem kerülheti el a figyelmét a mérvadó EU gazdasági szakértők IMF-el megegyező véleménye és nem utolsósorban a nagykövetek aggodalmának kifejezése, ami két konkrétumot, a pécsi cégfoglalást, főleg annak ortopéd módját és a szabad frekvenciákról született – kormánytól független – testületi döntést hozta fel példaként. De említhették volna a neonácizmus jogi kezelését is, amelyben a rendőrség, az ügyészség és a bíróság is felelős.

A Fidesz megnyilvánulásai alapján felmerül bennem a kérdés: miként akarnak összhangot teremteni a józan világfelfogást értelmezőkkel. Vagy talán jön a más a kampány, más a kormányzás gyakorlata?

Tősér István Miskolc

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.