Tömeg, közlekedés

Azt, hogy a Volán milyen módon építi le népszerű és nyereséges járatait, pár hete már megénekeltük. A közlekedési cég most új finomsággal rukkolt elő - némely busz csak annyi utast vesz fel, ahány szabad ülőhely van a járművön.

A konkrét eset nemrégiben történt, amikor egy székesfehérvári megállóban négyből csak három Budapestre tartó utast vett fel a járat, majd a további megállókban a vezető tájékoztatta a nem kevés várakozót, hogy ülőhely hiányában nem vehet fel több utazni vágyót.

A hihetetlen eset délután ötkor a Kosztolányi téren megismétlődött. A Fehérvárra tartó távolsági busz vezetője kinyitotta az ajtót, majd udvariasan közölte a várakozókkal, hogy üres ülőhely hi ányában nem vehet fel utast. A kérdésre, hogy mióta él e szabály, azt a választ adta, hogy néhány hete. El lehet képzelni az első igazán hűvös téli estén adventi vásárlásból hazaigyekvők döbbenetét és kétségbeesését.

Két perc múlva újabb busz érkezett Fehérvárt érintő útvonallal, amelyre már többen felszállhattak. Igaz, e járat más útvonalon közlekedett, így aki például Sukoróra (45 km) szándékozott utazni, annak 4 - azaz négy! - óra alatt sikerült az utat abszolválnia.

Út közben a sofőr elmondta, hogy a rendelet csak néhány Mercedes típusú buszt érint, amelyek boldogabb napjaikban turistabuszként rótták az utakat, nagyon kényelmesek ugyan, de felszerelésük álló utasokkal nem számol. Kérdezősködésemre reggel a Volán vezérigazgatóságon a problémáról nem is hallottak, az Alba Volánhoz irányítottak.

Az Alba vezérének már derengett valami, de - mint mondta -nincs fogalma, melyik cégnél fordulhatott elő az eset, náluk biztosan nem, talán a Volánnál, vagy más társult cégnél, de a téma napirenden van a közlekedési felügyeletnél.

Amíg a helyzet megoldódik, marad a kierkegaardi tépelődés, vagy utazol, vagy nem utazol, mindkettőt meg fogod bánni. Addig is reménykedjünk, hogy a Volán­társaságok nem állítanak be kiérde­mesült lakóbuszokat, amelyeken a vezetőn kívül csak egy ülő és egy fekvő utas utazhat.

Mayer Béla producer, rendező

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.